Kultúra

Csíkszeredán nem vetítik A Viszkist, mert több pénzt kért tőlük a forgalmazó

Szeretnék bemutatni a filmet, de annyit nem hajlandóak fizetni érte, amennyit a forgalmazó kér.

A csíkszeredai Polgármesteri Hivatal szerint azért nem látható még a város mozijában A Viszkis, mert tőlük sokkal magasabb részesedést akart kicsikarni a forgalmazó, mint a többi várostól – írja a Bors.

A lap csütörtökön számolt be róla, hogy a hargitai megyeszékhelyen nem vetítik az akciófilmet, és a városban a film középpontjában álló Ambrus Attila sem tart előadást, annak dacára, hogy Csíkszereda a szülővárosa. A film forgalmazója szerint nem tudták biztosítani az általuk kért feltételeket, és a Csíki Mozit működtető Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának kulturális osztálya is ugyanezt állítja.

A forgalmazótól január elején kaptuk meg a vetítésre vonatkozó ajánlatot, amit sajnos nem tudtunk elfogadni az általuk feltételként szabott nagyon magas részesedési százalék miatt.

 

A forgalmazó által közzétett állásfoglalás szerint mindenhol ugyanolyan feltételek mellett forgalmazza a filmet, de ez valótlan állítás! Természetesen utánajártunk, és nyilvánvalóvá vált, hogy Csíkszeredának sokkal magasabb részesedési százalék ellenében kínálták a filmet.

 

Fontos számunkra, hogy a csíkszeredaiak is láthassák az alkotást, de nem mindenáron. Ezért nem voltunk hajlandók belemenni a forgalmazó szemtelenül magas ajánlatába

— írta a Borsnak a helyi polgármesteri hivatal kulturális osztálya.

A városvezetés hozzátette, nem szeretnék, ha bárki azt hinné, hogy személyeskedésről van szó, szeretnék bemutatni a filmet és magát Ambrus Attilát is szívesen látják a városban.

Átlépte a 300 ezres nézőszámot A Viszkis
Újabb mérföldkőhöz érkezett az Ambrus Attiláról szóló akciófilm.
Kiemelt kép: InterCom

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik