Szórakozás

Az Oscar-gála afterpartyja húspiaccá változott

Az idei, 88. Oscar-gála legnagyobb szenzációja számunkra az volt, hogy a Saul fia hazavihette az aranyszobrot és arról se feledkezzünk meg, hogy annyi év után végre Leonardi DiCaprio is díjra váltotta jelölését. Mindezek mellett érdemes átfutni a vörös szőnyeges vonulások legizgalmasab és legszebb ruhakölteményeit, valamint a legdurvább villlantásokat is.

Úgy tűnik a trend, mi szerint a hírességek egyre többet mutatnak magukból idén sincs hanyatlóban, bár ilyen tempóban néhány éven belül meztelenül érkeznek majd a sztárok a vörös szőnyegre. Miközben az Oscar-gálára még vállalható outfitben jelennek meg az ismertségek, addig az azt követő Vanity Fair afterpartyra már igencsak kivetkőznek a gátlásaikból és ezt érthetjük szó szerint is.

Idén a modellek voltak a legbevállalósabbak, ha nevezhetjük ezt így. A szőke nehézbombázó, Kate Upton és Chanel Iman feketében mutatták meg magukat, Miranda Kerr és a plus size modell Ashley Graham piros ruhája azonban már inkább közönségesnek hatott, annyi szabad bőrfelületet mutattak. Kerry Washington színésznő sem szégyenlősködött, elöl-hátul szabadon hagyta idomait, de Jennifer Lawrence és Taylor Swift is lazára vette a dolgot.

Galéria
Fotó: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik