Élő Szórakozás

A Dal: Freddie megy Stockholmba

Szombaton este eldőlt, hogy melyik dal és előadóA Dal 2016 nyertese, aki képviselheti majd Magyarországot idén a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban. A Duna és Duna World csatornán zajló versenyre 372 dalt neveztek, élő adásba összesen 30 került be, három elő- és két középdöntő után nyolcan maradtak versenyben, és végül

Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie győzött.

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA

A legnagyobb esélyesnek a 25 éves Freddie tűnt már az adás előtt is, aki Pioneer című dalával a műsor elő- és középdöntőjét egyaránt megnyerte, és még a kizárást is megúszta. Akárcsak az egyik legjobb pontszerző, a 29 esztendős Petruska András, aki a plágiumgyanús Trouble in My Mind című dalával volt versenyben. A döntőben két magyar nyelvű dal hangzott el: Oláh Gergő a Győz a jó című modern cigányzenével versenyez, a szabolcs-szatmári Parno Graszt pedig a Már nem szédülökkel. A Kállay Saunders Band dalának címe Who We Are. Ha ez a produkció győzött volna szombaton, a rasszizmust gyűlölő Kállay-Saunders András lett volna az első magyar előadó, aki másodszor is képviselhette volna az országot az Eurovízión. Szintén a döntőben szerepelt Berkes Olivér és Tóth Andi féltékenységet gerjesztő duettje: az általuk előadott Seven Seas című dalt kétszer is a közönség juttatta tovább. Vásáry André a Why-t énekli, a döntőben az izgalmasan felturbózott Mushu nevű formáció pedig az Uncle Tom című szerzeményt adta elő.

A 24.hu-n percről percre követhette A Dal döntőjét.

Megvan A Dal győztese!

A négy döntős, Freddie, Oláh Gergő, Kállay Saunders Band, és Petruska közül a közönség több mint százezer szavazata alapján hirdettek győztest. A Dal 2016-os nyertese: Freddie és dala, a Pioneer

Fehérvári Gábor Alfréd a színpadon átadott jelképes díjon túl azt a lehetőséget nyerte, hogy Magyarországot képviselheti Stockholmban a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon.

Tehát nemcsak a mi olvasóink, de A Dal nézői is a Rising Starban tavaly feltűnt, és Mary Joe című dalával hamar a toplisták élére kerülő Freddie-t, azaz Fehérvári Gábor Alfrédet tartották idén a legjobbnak. Hogy ebben maga az egyébként a legjobb dalszövegnek járó díjat is elnyerő Pioneer című dala, sármos külseje, egyedi hangszíne vagy ez így mind együtt segítette-e, nem tudni. Az azonban biztos, hogy májusban neki drukkolhatunk majd Stockholmban, ahol esélye lehet az eddigi legeredményesebb magyar indulókat, Friderikát, Kállay-Saunder Andrást, és Rúzsa Magdit is megelőznie. Drukkolunk, hogy legyen így.

Boggie a színpadon

Az első extra fellépő A Dal 2015 győztese, Csemer Boglárka, alias Boggie. Nagyon szubjektív vélemény következik: Boggie-nak iszonyúan jól áll ez a stílus, a dala hangulata végre újra a Parfümöt idézi, és fényévekkel a tavalyi Eurovízión elvérzett Wars for Nothing előtt jár.

A négy döntős: Freddie, Oláh Gergő, Kállay Saunders Band, Petruska

A Dal nyolc döntős produkciójának elhangzása után a zsűri felezte le a mezőnyt. Mindegyik ítész 4, 6, 8 és 10 pontot oszthatott ki egy-egy versenyzőnek, az összeadott pontszámok után kialakult mezőny a következő:

1. Freddie
2. Oláh Gergő
3. Kállay Saunders Band
4. Petruska

A végső döntés a közönség kezében van.

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA

André nagyívű és hatásos

Utolsóként Vásáry André lépett színpadra, akinek Pierrot szerint az Eurovízión van a helye nagyívű és hatásos dala miatt, ami élményt jelentene a stockholmi közönségnek. Both Miki szerint jót tett a vizuális megjelenés változtatása, Karesz pedig egyszerűen csak gratulált az egykori tehetségkutatós szopránnak. André produkciójának tényleg jót tett a látványvilág megváltoztatása, bár a szürreális, különleges klip hangulatát azért még így sem sikerült visszaadni.

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA

Hallunk még erről a pár percről, ez szinte borítékolható

Kállay-Saunders Band – másodszor. Hát, ez azért nem egy egyszerű helyzet. Kállay-Saunders András láthatóan teljesen széthullott az első előadás során fellépett technikai baki miatt, így a második produkció is teljesen elcsúszott. Erre aztán tényleg senki nem számított. Hallunk még erről a pár percről, ez szinte borítékolható.

Technikai hiba Kállaynál, szobortestű Freddie átöleli Európát

A házi versenyünket vezető, és a tévében is közönség kedvenc Fehérvári Gábor Alfréd ezúttal sem okozott csalódást. Both Miki szerint nagyon működik “szobortestű” Freddie különleges hangja és kinézete, és hiba lenne, ha a Pioneer nem kerülne be a legjobb négy közé. Frenreisz kiemelte az előadásmód fejlődését, és enyhén csiszolt gyémántként említette.

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA

Következőként a Kállay Saunders Band adta elő versenydalát. András most is “Who we are” felirattal a mellkasán állt színpadra, óriási beleéléssel énekelt, de elromlott a fülese, ezért nem úgy sikerült a produkció, ahogy szerette volna. A szerkesztők az énekes csalódott nyilatkozata és a zsűri kérése miatt elintézték, hogy Kállay és csapata megismételhesse a produkciót. Ez volt az első alkalom, hogy egy technikai hiba miatt egy versenyző kétszer adhatta elő a dalát.

Zséda szerint másodjára sem lett jobb András éneke, pedig ezúttal tökéletesen működött a fülhallgatója. Pierrot nem érti, hogy az énekes hogyan lehetett kétszer egymás után ekkora távolságban önmagától. Saunders így védekezett:

“Először nem hallottam, aztán annyira akartam, hogy ne történjen újra, hogy még rosszabb volt. Bocsánat mindenkitől!”

 

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA

Tóth Andiék elszálltak, Oláh Gergő jól áll

Oláh Gergő következett. Az egykori x-faktorosnak van talán a legnagyobb rajongótábora a celebek körében. Többek közt Csonka András, Danics Dóra, Istenes Bence és Geszti Péter is “gyozajo” hashteggel pózoltak, biztatva ezzel az énekest a győzelemre. A zsűrinek is tetszett Gergő produkciója. Pierrot el tudja képzelni, hogy az arénában is meg tudnák táncoltatni az embereket, Both Miki pedig a cigányzenére cserélte volna a közel-keleti hangzásokat. Újabb fogadalmak jöttek: az értelmezhetetlen hajú Tóth Andi és Berkes Olivér repülni mentek, Vásáry Andétól repedt az üveg, amikor az amúgy is magas hangjára héliumos lufit szívott és úgy énekelt, Petruska egy borbélyszalonban bohóckodott, a Mushu tagjai pedig zeneoviztak.

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA

Nem táncol a Lánchíd tetején Oláh Gergő

Két produkció között kiderült, hogy Oláh Gergő megváltoztatta a verseny előtt tett fogadalmát, és mégsem ropja majd a Lánchíd tetején, cserébe valami mást talált ki: a tüzes Oszvald Marikával táncolt egyet. A Parno Graszt fogadásból egy budapesti aluljáróban muzsikálta el Petruska dalát, Freddie fogszabályzóban próbált meg énekelni a kamera előtt, Kállay Saunders pedig egy Backstreet Boys számot adott elő. A rövid kitekintő után Petruska érkezett, aki az év felfedezettje díjat már megkapta, most a végső győzelemre hajt. Vélemények: Pierrot szívesen megmutatná az egész Petruska jelenséget a világnak, Zséda a nagy pillanatot hiányolta, és kiemelte, hogy a zenész és csapata rétegzenét játszanak.

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA

Tatár Csilla mezítláb

Másodikként a vidéki virtust képviselő Parno Graszt lépett színpadra, akikre Tatár Csilla saját bevallása szerint múlt héten még mezítláb ropta. Zséda el tudná őket képzelni Stockholmban, csak a drámai csúcspontot hiányolta, Frenreisz gratulált nekik, Both Miki pedig hozzátette: a csapat fontos színfoltja volt A Dalnak, és jót tett a világzenének a jelenlétük.

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA

Aztán Tóth Andi és Berkes Olviér következett a Seven Seas című dallal, ahol kamuszerelmespárt alkotnak. Both szerint nagy sikert arattak és sokan vannak mögöttük, mégis lila vattacukornak érezte a produkciót. Frenreisz pedig azt üzente, hogy ne éljenek vissza a közönség szeretetével.

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA

Indul a show: A Mushu előrébb van arculatban mint zenében

Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós a plafonról ereszkedtek alá A Dal utolsó adásához. Bevonulásuknál már csak Tatár Csilla királynős ruhája volt izgalmasabb, aki Harsányi Levente oldalán idén utoljára köszöntötte a kedves nézőket. Az elmúlt hetekben A Dal összes versenydalát legalább kétszer láttuk már a műsorban, így kíváncsian várjuk, hogy tudnak-e újat mutatni a döntőben.

Fotó: TMC
Fotó: TMC

Elsőként a Mushu, és összefestett arcú, égnek álló hajú énekese, Palmer Izsák mutatta be dalát. Az utolsó adásban pontozás már nincs, de értékeltek: Pierrot szerint előrébb vannak külsőségekben mint zenében.

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA
Olvasói sztorik