Szórakozás

Oláh Gergő: Stockholmban igazi különlegesség lenne az a modern cigányzene, amit képviselek

Az X-Faktor egykori győztese tavaly alapította meg Roma Soul nevű formációját, amellyel most a Dal színpadán is nagy sikert ér el. Gergőék már a szombati középdöntőre készülnek, a cél azonban nem csak a következő fordulóba jutás, hanem a dobogó legfelső foka.

Már gőzerővel készülünk a szombati show-ra, próbálunk, de a tavalyi produkciómmal ellentétben most már nem nagyon fogunk változtatni rajta. Szinte minden ugyanaz marad, a hangszerelés, a tánc, talán csak a ruhám fog változni, hiszen nagyon jó értékelést kaptunk és a pozitív visszajelzések is minket igazolnak

– kezdte Gergő a 24.hu-nak.

Az énekes persze nem becsüli le versenytársait, Kállay-Saunders Andrást, Freddie-t, a Parno Grasztot is megemlítette az esélyesek között, de úgy érzi, az ő dala is a mezőny top produkciói között van.

Tényleg mindenhonnan dicséreteket kapunk, már külföldön is érdeklődnek utánunk, ezért bízunk a legjobbakban. Egy álmom válna valóra, ha én képviselhetném Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.

Gergő arról is beszélt nekünk, hogy a győzni akarás lebegett a szeme előtt, amikor újra nevezett a versenybe.

A Roma Soul-t tavaly alapítottuk és most elindítjuk az útján azzal, hogy szélesebb körben is megismeri a közönség. A fellépéseim azonban nem ezen a szereplésen múlnak, enélkül is megvagyok. Inkább hajt a vágy, hogy Stockholmban is megmérettessem magam

– mondta őszintén az énkes, aki úgy érzi a svéd fővárosban is tarolhatna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik