Szórakozás

Got Talent: Táncoslányok, táncosfiúk és Horgas Eszter csókosai jutottak a döntőbe

Szombat este ismét 10 produkció mérkőzött meg a továbbjutásért a Hungary’s Got Talent színpadán. A legszínesebb produkciók közül a nézők ezúttal a hagyományosabb előadásokra voksoltak. Két tánccsapat és egy ütősegyüttes örülhetett az este végén.

Szupergirls formációnak nem csak a nézők szavaztak bizalmat, a zsűri is egyöntetűen elégedett volt a lányok munkájával, akik ismét tökéletes szinkronban mozogtak. Horgas Eszter egyedül a ruhájukba tudott belekötni, a fuvolaművész szerint ugyanis a válogatón viselt piros nadrágjuk sokkal szexibb volt.

Az All in tánccsapatot még megizzasztották egy picit az eredményhirdetéskor, hiszen köztük és a 10 éves Nagy Lora Szonja között a zsűrinek kellett döntenie. A fiúk azonban teljesen levették az ítészeket a lábukról és valószínűleg még sok nőt a tévé képernyők előtt, miután félmeztelenre vetkőztek tánc közben.

A harmadik továbbjutó a Talamba együttes lett. Az az ütőhangszeres banda, akik a válogatóról Horgas Eszter aranygombjának köszönhetően csont nélkül kerültek be az élő adásba, és akikről kiderült, hogy a szőke művésznővel közeli kapcsolatban állnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik