Szórakozás

A legszebb ajándékot kapta Kulcsár Edina

Kulcsar-Edina(960x640).jpg (Kulcsár Edina)
Kulcsar-Edina(960x640).jpg (Kulcsár Edina)

Miss Európa családi körben és a lehető legnagyobb harmóniában tölti az ünnepet.

Kulcsár Edina idén nem vágyott karácsonyi ajándékra. Miért is tett volna, mikor nemrégiben a Miss World második helyezettjeként és Európa legszebbjeként már megkapta, amire vágyott. A szépségkirálynő a Borsnak elevenítette fel gyermekkora karácsonyait, és mesélt a mostani ünnepről is.

“Szenteste a párom édesanyjánál gyűlik össze a család, vagyis ott lesz édesanyám és a dédnagymamám is. Bevallom, idén az a helyzet állt elő, hogy ajándékok vásárlására egész egyszerűen nem jutott idő. Talán érthető, hiszen Londonban voltam a Miss World-ön, azóta pedig, hogy másodikként tértem haza, nem győztem eleget tenni a megkereséseknek, amit persze nem bántam, és nagyon jól esett. Ahogy azt sem bánja senki sem, hogy ezúttal elmarad az ajándékozgatás. Én amúgy is olyan ajándékot kaptam, aminél nem kell szebb és jobb. A párom amúgy olyan, mint a gyerekek, minden adventkor próbálja kiszedni belőlem, hogy mit kap tőlem. Persze, nem mondom meg neki, viszont valahogy az ajándékozás előtti utolsó pillanatokban kitalálja. Olyankor nagyon tudok haragudni, mert nekem az a legnagyobb öröm az egészben, ha én tudok meglepni mást. (…) Az a kép él bennem a legélénkebben, hogy szenteste reggelén édesanyámmal karácsonyfát díszítünk, és aztán mindig megnézünk egy karácsonyi mesét. Arra pedig a mai napig emlékszem, hogy egyszer a nagymamám lement spárgába a karácsonyi vacsora után” – mesélte Edina, aki egyébként a születésnapját is épp karácsony előtt ünnepelte.

Fotó: Neményi Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik