Szórakozás

Kulcsár Edina: “Még mindig nem tudom felfogni, ami történt”

Miss World - Kulcsár Edina (miss world, kulcsár edina)
Miss World - Kulcsár Edina (miss world, kulcsár edina)

Kulcsár Edina második helyezést ért el az idei Miss World világversenyen, ezzel minden idők legeredményesebb szépségkirálynője lett. Kicsit visszatekintettünk az elődjeire, szépségszakértők segítettek megfejteni a magyar lány sikerének titkát, és ő maga is megszólalt nekünk.

A júliusban Magyarország Szépének megválasztott Kulcsár Edina vasárnap Londonban versengett a Miss World címért. A 23 éves budapesti lány kiemelkedően szerepelt a világversenyen, ahol már az eredményhidetés előtt is történelmet írt. Ő lett ugyanis az első hazánkból, aki bekerült a legjobb öt közé a rangos megmérettetésen. A zsűri végül második helyezettnek választotta, és a Miss Európa címet is elnyerte. Ilyen jó eredményt még egyetlen magyar lány sem ért el a nemzetközi szépségversenyen.

Még mindig nem tudom felfogni, ami történt! Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy benne vagyok a legjobb ötben. Aztán pedig amikor az első udvarhölgyként kimondták a nevem, úgy éreztem, én vagyok a világ legboldogabbja. Nem gondoltam, hogy valaha ilyen megtiszteltetés érhet. A verseny után elsőként a dédimet hívtam fel, az anyukámat és a páromat pedig rögtön magamhoz is öleltem, mert ők ott voltak velem a helyszínen. Ma egész nap angol televízió- és rádióműsorok vendége leszek, este pedig hazarepülök Budapestre. Még nem tudom pontosan, hogy milyen teendők várnak rám, de az biztos, hogy nagyon sokat fogok utazni az elkövetkezendő egy évben. Izgatottan várom a sok feladatot” – nyilatkozta a Hír24-nek Kulcsár Edina.

Fotó: Europress/ AFP

És hogy mi lehet Edina eddig példátlan sikerének a titka? Hajas László mesterfodrász a tudatosságban és a személyiségben látja a titkot.

Edina nagyon tudatos lány, lélekben is nagyon tudatosan készült a versenyre. A profizmus, a kommunikáció, a kapcsolatteremtő-képesség….ez mind hozzájárulhatott az ő sikeréhez, de ezt sosem lehet tudni pontosan. A zsűri nyilván szubjektív szempontok alapján ítél, és mivel ők előtte már többször találkoznak a lányokkal, a kedvesség sokat számít; ha valaki visszahúzódóbb személyiség, talán észre sem veszik. Tehát nem elég a szépség; és bár Edina gyönyörű, azért az okosság és a talpraesettség is sokat számít, és ez neki mind megvan.  Eddig mindig csak reménykedtünk, hogy bebizonyosodik a világ előtt is, hogy a magyar lányok mennyire szépek, most végre be is bizonyosodott. Nagyon örülök a sikernek!

Bálint Antónia mindenekelőtt gratulálni szeretne az elért eredményhez.

Ahogy én láttam bármiylen felvételt Edináról, a nagyon jó kisugárzása tűnt fel. Eddig is tökéletes alakú, szép arcú lányok vettek részt a világversenyen, de Edina talán a szép lelkéből és az egyéniségéből is többet tudott megmutatni. Igazából nem követtem végig a döntőt, de a helyezés híre hozzám is rögtön eljutott. Nagyon örültem ennek a gyönyörű eredménynek. És igaz, Edinát egy hajszál választotta el a világszépe címtől, de nekünk így is ő az.”

“Isten óvd a királynőt!”

Emlékezetes szépségkirálynőink szép számmal voltak. Közülök is talán a legkiemelkedőbb a tragikus sorsú Molnár Csilla Andrea, akit 1985-ben 17 éves korában választottak az ország legszebb lányának. Az 1986-ban megrendezett máltai Miss Európa választáson harmadik helyezést ért el. Győzelme után – vélhetően a körülötte felreppenő pletykák és a szaporodó családi konfliktusok miatt – önkezével vetett véget életének. Emlékét többek közt az Első Emelet Szépek szépe című, és Homonyik Sándor Álmodj királylány című dala is őrzi, Friderikusz Sándor pedig Isten óvd a királynőt! címmel írt könyvet győzelmének és halálának történetéről.


Molnár Csilla

Ha már Miss Európa, akkor természetesen meg kell említenünk Laky Zsuzsit is, aki a 2002-es Miss Hungary első udvarhölgyeként utazott a párizsi versenyre, amit meg is nyert. Arcképe egy évig a SkyEurope repülőgépein díszelgett. A manapság már inkább médiacelebként ismert Bálint Antónia is szépségkirálynőként indította karrierjét; 1991-ben, 22 éves korában választották Miss World Hungarynek.  A verseny szervezői később aktfotói miatt elvették a koronáját, amit hat évig tartó pereskedés után kapott vissza.

Horváth Éva az 1998-as év magyar Miss Worldje volt. Azóta számtalan tévéműsorban szerepelt, műsort vezetett, háziasszonyként is láthattuk, újabban pedig egy ruhamárka arcaként és a Miss Balaton koordinátoraként találkozhatunk vele.  Kapócs Zsóka 22 évesen lett Magyarország Szépe, majd nemsokára rá már színházban szerepelt, és egész estés show-műsort vezetett. Magánélete is folyamatosan fókuszban volt; először Kamarás Ivánnal élt együtt, majd Habony Árpád felesége volt. Konkoly Ági nemzetközi megmérettetésen is jól szerepelt; a 2012-es szépségirálynő a Miss Universe világversenyen került be a legszebb 10 lány közé.

Azt pedig talán már el is felejtettük, hogy a hazai Miss World szervezője – ezáltal mondhatni Kulcsár Edina “felfedezője”- a leginkább Hajdú Péter feleségeként ismertté vált Sarka Kata is szépségversenyen indította pályáját. A 2007-es Miss Universe Hungary második helyezettjeként végzett Kata immár két gyermek édesanyjaként is kirobbanó formában van. Emlékezetes még a 2013-as szépségverseny, amikor a Miss Intercontinental cím nyertese, Kocsis Korinna nem volt hajlandó átvenni  a koronát, igen kínos szituációt teremtve ezzel a színpadon.

Kulcsár Edina és Sarka Kata 
(Forrás: Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik