Noszály Sándor augusztus 7-én este egy szórakozóhelyen ütötte be a fejét; sérülése olyan súlyos volt, hogy az intenzív osztályon ápolták. Az egykori Nagy Ő hamar a gyógyulás útjára lépett, pár nap múlva már el is hagyhatta a kórházat, bár a sérülés körülményei és a kórházi ébredés nem túl jó emlék számára.
Úgy látszik, a sportoló most már teljesen jól van, hiszen még két hét sem telt el a baleset óta, de pihenés helyett máris a szórakozást választotta. A Blikk olvasóriportere a Balatonfüredi Borheteken fotózta le a hírességet, akin még mindig jól látható a sérülés nyoma. Ennek ellenére – az informátor szerint – Noszály már igen jól érezte magát az eseményen.
Fotó: Facebook