Szórakozás

Életveszélyes állapotban Noszály Sándor

Jelenleg egy budapesti kórházban fekszik az egykori Nagy Ő.

Noszály Sándor csütörtök este eddig tisztázatlan körülmények között egy budapesti szórakozóhelyen, a Széchenyi tér környékén súlyosan megsérült.

A Bors információi szerint az egykori Nagy Ő verekedésbe keveredett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy jelenleg életveszélyes állapotban van. Egy belvárosi kórházban fekszik, állapotáról egyelőre nem tudni részleteket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Velvetnek megerősítette a hírt: “A BRFK Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.”

Noszály Sándor teniszező karrierje során ötször nyerte el az év magyar teniszezőjének járó elismerést 1989 és 1995 között. Az olykor látványos vetődésekkel operáló játékos 1995-ben a világranglista 95. helyén is állt.

A 2003-ban a Nagy Ő című műsorban szereplő Noszályról egyébként legutóbb még fényűző amerikai élete kapcsán írtunk. Noszály négy éve teniszoktatóként dolgozik kint, Gwen Stefani férjének, Arnold Schwarzeneggernek és Bill Gatesnek is ő tanítja, hogy kell szerválni. Elég jól kereshet ezzel, legutóbb ugyanis 22 milliós ajándékot vett szerelmének, a modell Kiara Belentnek.

Update: A legfrissebb információk szerint nem verekedés miatt történt a baleset. Noszály csupán elesett és a fejét beütötte egy asztalba – mesélte a teniszező édesanyja a Velvetnek. A sportoló egyik barátja is megerősítette ezt és azt is elmondta, hogy Sándor tud beszélni, de nem emlékszik a történtekre. Haza szeretne menni, de az állapota nem engedi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik