Szórakozás

X-Faktor: Krasznai Tünde túllendült a holtponton

krasznai tünde (krasznai tünde, )
krasznai tünde (krasznai tünde, )

Geszti Péter mentoráltja a múlt heti produkciója előtt úgy érezte, még egyszer sem tudta megmutatni magát igazán, ez azonban most megváltozott.

Krasznai Tünde a múlt heti élő adás előtt arra panaszkodott mentorának, Geszti Péternek, hogy úgy érzi, eddig egyszer sem mutatta meg igazán önmagát, és annyira izgul a színpadra lépés előtt, hogy attól fél, még a dalszöveget is el fogja felejteni. A legutóbbi Alexandra Burke dallal azonban úgy érzi, végre megtört a jég.

“Amikor a Silence című dalt énekeltem, az életem talán legcsodálatosabb pillanata volt. Úgy éreztem, hogy képes vagyok mindazt megvalósítani, ami bennem van, és ezt meg is mutatni, hogy mások is hallják a lelkem a dalban. Magabiztosabb lettem, és ez nagyon sokat számít. Hihetetlen hogy itt vagyok az első öt között” – mondta a Hír24-nek Krasznai Tünde, aki azt is hozzátette, tulajdonképpen egy pillangónak köszönhető, hogy így meg tudott nyílni. – “Egy rajongómtól kaptam egy kézzel készített pillangót, és azt üzente nekem, hogy ha énekelek, úgy tudok szárnyalni, akár egy pillangó. A legutóbbi dalomban pontosan ezt éreztem.”

Krasznai Tünde gőzerővel készül a következő produkcióra, amiben ismét egy másik oldalát mutatja majd meg.

“Minden dal feladata más és más. Nagy kihívás volt egy pop-dalt így elénekelni, de minden dalnak megvan a maga feladata. A következőnek megint más lesz a küldetése. Geszti Péter nagyon sokat segít nekem, hogy több oldalamat is meg tudjam mutatni, de az egész stáb olyan már nekem, mint egy nagy család: a sminkestől elkezdve az énektanáromig mindenkivel nagyon bensőséges viszonyom alakult ki, ami csodálatos érzés” – tette hozzá Krasznai Tünde.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik