Szórakozás

A Fat Phoenixen már a mentorok is csak röhögni tudnak

Fat Phoenix & Krasznai Tünde (krasznai tünde, fat phoenix, )
Fat Phoenix & Krasznai Tünde (krasznai tünde, fat phoenix, )

A szombati X-Faktorban a Fat Phoenix tagjai nemcsak a saját, de a műsor fennállásának legbizarrabb produkciójával álltak színpadra.

Az elmúlt egy hétben volt bőven történés az X-Faktor háza táján – aki lemaradt annak röviden: ByTheWay haza, Bozsek Márk el, ByTheWay vissza, Istenes Bence és Csobot Adél szét, Szabó Ádám és Niki össze -, és most a műsorban is akadt mit nézni.

A Dívák és Szívtiprók koncepcióra felhúzott show-t – mert mindegyik fordulónak kell egy név, nem elég beszámozni őket – Péterffy Lili és a combjai nyitották egy Cher feldolgozással, ami meglepően jól sikerült mind az alapanyagot, mind az előadót figyelembe véve. Sőt a későbbi történések alapján elmondható, hogy csak PLili és Danics Dóra teljesítményébe nem lehetett most nagyon belekötni.

A többi versenyző legalább az egyik dalát elrontotta. Szombaton ugyanis nemcsak szólóban, de párban is próbálták SMS-küldésre ösztönözni a nézőket. Ha pedig már a duetteknél járunk, akkor külön kiemelve kell megemlékezni Krasznai Tünde és a Fat Phoenix Summer Wine coverjéről. Az egykori felnőtt filmes és a sokat támadott duó ugyanis valami bizarr paródiává változtatta Nancy Sinatra és Lee Hazlewood örök klasszikusát. Amit Szikora Robi gulyáswesternek keresztelt el, a többi mentor pedig csak nevetni tudott a látottakon. Leginkább Tóth Gabinál szakadt el a cérna, és hosszú perceken át küzdött a röhögőgörccsel.

A Fat Phoenix szóló produktumán pedig sírni lehetett volna, mert hihetetlen, hogy mit műveltek a Destiny’s Child Survivor című dalával (bár ez inkább a Die Happy-féle feldolgozás feldolgozása volt). Szóval érne már legalább egy párbaj a fiúknak.

Önök, drága olvasóink, hogyan látják? Ki(k)nek kéne hazamennie ma este?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik