Szórakozás

X-Faktor: Krasznai Tünde összeomlott az élő show előtt

krasznai tünde (krasznai tünde, )
krasznai tünde (krasznai tünde, )

Geszti Péter mentoráltja úgy érezte, még egyszer sem hozta ki magából a maximumot a verseny alatt.

Krasznai Tünde teljesen maga alá került a szombati élő show előtt. Az X-Faktor versenyzője arra panaszkodott mentorának, Geszti Péternek, hogy a színpadra lépés előtt teljesen leblokkol és a dalszövegeket is elfelejti, ami már csak azért is lett volna kellemetlen a szombati műsorban, mert minden előadó két dallal – egy magyarral és egy külföldivel – készült. Geszti arra is kíváncsi volt, hogy Tünde mikor érezte azt a verseny alatt, hogy a maximumot nyújtotta.

“Egyszer sem. Nagyon izgulok a színpadra lépés előtt, és a dalszövegeket is elfelejtem” – panaszkodott mentorának a Párizsban aktmodellkedő Tünde.

A produkció azonban végül nem őt igazolta, hiszen a mentorok egyöntetű véleménye szerint most nyújtotta az eddigi legjobb teljesítményét. Krasznai egy Nagy Feró dalt énekelt, Feró pedig a közönségből csápolt a produkció alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik