Szórakozás

A ByTheWay tér vissza Bozsek helyére!

Szikora Róbert és ByTheWay (Szikora Róbert és ByTheWay)
Szikora Róbert és ByTheWay (Szikora Róbert és ByTheWay)

Újabb váratlan fordulat következett be az X-Faktorban. Bozsek Márk tegnapi visszalépését követően a műsor készítői úgy döntöttek, hogy visszahívják a múlt heti kiesőt, a ByTheWay-t.

Bozsek Márk a ByTheWay javára lépett vissza az X-Faktorból – írja a Blikk. Az énekes-színész elmondta, hogy hálás a nézőknek a szeretetért és a szavazatokért, de a szívére kellett hallgatnia, amikor meghozta a döntést.

Schiwert-Takács László krea­tív főszerkesztő elmondta, Bozsek döntése után két lehetőség is felvetődött a műsor folytatására vonatkozóan, és hogy a legegyértelműbb variációs lehetőséget vették figyelembe.

“Lehetne kevesebb versenyzővel folytatni, de akkor nem tartana addig a műsor, ahogy terveztük, ezért azt a döntést hoztuk Herman Péter ­kreatív producerrel és Kolosi Péter programigazgatóval, hogy az utolsó kiesőt, vagyis a ByTheWayt hozzuk vissza. Az X-Faktor szabályai ezt megengedik, ez a logikus megoldás” – magyarázta Schiwert-Takács, akit nem ért váratlanul a fordulat.

Ugyanis Márknak már az előző adás után is lelkiismeret-furdalása volt, amiért nem ő, hanem a ByTheWay párbajozott, majd esett ki a show-ból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik