benkő dániel (benkő dániel)
Szórakozás

Benkő Dániel beszólt Gyurcsánynak

Az egykor meztelenül lantozó Benkő Dániel szerint Gyurcsány Ferencre ráfér az éhségsztrájk, ugyanis van rajta néhány kiló felesleg.

Mindez azért került szóba, mert a híresség maga is fogyókúrába kezdett a napokban, sőt rendszeresen böjtöl, ami ugyan nem éhségsztrájk, de ilyenkor ő sem eszik, mint jelenleg Gyurcsány Ferenc – magyaráztal a Hír24-nek.

„Az utóbbi időben felszedtem pár kilót, mert sok ülőmunkát végeztem. Négy kilót szeretnék leadni. Újra futok, jógázok és gyúrok. Ezzel szerintem hamarosan megszabadulok a feleslegtől. Ráadásul sok szőlőt eszem, ami szintén segít a fogyásban” – mesélte Dániel, aki rendszeresen tart háromnapos böjtöt.

Azt is bevallotta, amikor sok szénhidrátot eszik vagy olyan ételeket, amelyeket általában nem fogyaszt, rosszulléttel tiltakozik a szervezete. Ilyenkor szédül, elhomályosodik a látása. Ezekben az esetekben sokat segít, ha méregtelenít. Dániel egyébként évek óta vegetáriánus, leginkább nyers ételeket fogyaszt. Azt mondja, ennek is köszönhető, hogy hosszabb ideje egyáltalán nem volt beteg, orvost akkor látott utoljára, amikor a Celeb vagyok, ments ki innen című műsor előtt kivizsgáláson voltak.

Benkő Dániel azt is hozzátette: nem csupán Gyurcsányra fér rá a fogyókúra, hanem a magyarok többségére is, akiknek szerinte a Normafánál nagy közös böjtöt kellene tartaniuk saját egészségük érdekében.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.