Szórakozás

Kínos fejlemény a magyar realitysztár ügyében – hoppon maradt

Most már biztos: nem lesz elvált asszony az ÖsszeEsküvők végéig Mása.


Fotó: TV2

Egykori történelemtanára lett Mása válóperes ügyvédje. A jogász a TV2 Mokkájában emlékezett vissza egykori tanítványára, és kamerák előtt latolgatta a kétgyermekes édesanya válási esélyeit.

Dr. Berényi András elmondta, mivel a házaspárnak két kisgyermeke van, mindenképpen több tárgyalás szükséges ahhoz, hogy Mása és Zoli hivatalosan is elváljanak. A szakember szerint a bontóper semmiképpen nem zajlik le az ÖsszeEsküvők végéig, főleg, ha a gyermekelhelyezésében viták lesznek a szülők között. Az ügyvéd elmondta, hogy Mása azt szeretné, ha nála maradnának a gyerekek, az édesapa pedig a meghatározott törvényi keretek között láthatja a kicsiket.

Zoltán a Hír24-nek azt nyilatkozta, tisztában van vele, hogy a gyerekeknek az anyjuk mellett a helyük, ám azt nem tudni, hogy az azóta történt sárdobálás miatt nem követeli-e magának a gyerekeket. Arra ugyan nincs sok esély a magyar jogrend szerint, hogy az apának ítéljék a kicsiket, de ettől függetlenül a sorozatos tárgyalások nagyon hosszadalmassá tehetik a válás kimondásáig eltelt időt.

Berényi szerint ha minden a nagykönyvben megírtak szerint zajlik, körülbelül egy év múlva lehet Mása elvált asszony, nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy fél év múlva kimondják a válást.

Ez azonban Mása rezidenciabeli esélyei szempontjából teljesen mindegy, hiszen így, ha valamilyen csoda folytán párra találna bent, akkor sem vihetné el a főnyereményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik