Szórakozás

Megtiltotta ügyvédje Damunak, hogy nyilatkozzon

Az első fokon hat évre ítélt egykori sorozatsztár egyedül a Fókusznak adott exkluzív interjút.

Nem akar kárt tenni magában, és nem akarja elhagyni az országot. Új ügyvédje, a Stohlt is védő dr. Ruttner György megtiltotta védencének, hogy ezentúl bárkinek is interjút adjon. Damu Roland azonban a Fókusszal kivételt tett, csütörtökön a kamerák előtti összeroppanásából némiképp felépülve mesélt életének legkritikusabb időszakáról.

Damu Roland a hétfői ítélethirdetésről azt mondta, majdnem összeesett, amikor a bírónő kimondta, hogy hat évre ítélik. A tárgyalóteremből kilépve először édesapját hívta fel.

„Egy hatvanéves, cukorbeteg emberhez orvost kellett hívni. Nagyon megviselte. Utána pedig a kedvesemet hívtam fel” – ecsetelte a helyzetet a színész.

Damu most albérletben él barátnőjével és egy szinkronstúdióban dolgozik.

„Ott van munkám, ott megpróbálnak annyi feladatot adni rám, hogy legyen mit ennem és tudjak cigarettát venni, és van mellettem a barátnőm és a család, akik támogatnak, mert rettenetes anyagi helyzetbe kerültem” – mondta Damu Roland.

Damu korábbi barátnőjéről, Palácsik Tímeáról nem akart semmit sem mondani, de az emberek támogatásáról beszélt.

„Idefele jövet vagy bármerre járok, az emberek odajönnek hozzám, megölelnek, kezet fognak velem, megkérdezik, hogy vagyok, piacon idős néni csomagol nekem, mondta nem kell kifizetnem, az emberek támogatását érzem” – nyilatkozta a színész.

A volt sorozatsztár ügyvédjével együtt azt reméli, másodfokon enyhébb ítélet születik majd.

„Mivel ártatlan vagyok, nem követtem el ezeket a dolgokat, amivel vádolnak, én felmentő ítéletre számítok” – mondta Damu Roland, majd hozzátette: nem akar elszökni az igazságszolgáltatás elől és az öngyilkosság meg sem fordult a fejében, ahogyan azt egy bulvárlap írta korábban.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik