Mint arról korábban beszámoltunk, 30 év múlva szabadulhat a Cozma-gyilkosság első- és másodrendű vádlottja, Raffael Sándor és Németh Győző az elsőfokú ítélet szerint. A tárgyaláson Sztojka Ivánt – aki 20 évet kapott – újra ki kellett vezetni a tárgyalóteremből, két másik vádlott pedig rosszul lett. Cozma édesapja azt mondta, nem csalódott a magyarokban.
„Nem tehetek mást, mint, hogy dicsérjelek benneteket, magyar népet, ha emlékeznek most 2 éve és 4 hónapja azt mondtam, hogy megbízok bennetek, és íme, nem csalódtam (…) Adjon az isten maguknak minden jót jóemberek, és tudják meg, hogy minden fájdalommal, ami a szívemben van, nagyon tisztelem magukat” – nyilatkozta a Fókusznak Marian Cozma édesapja.
A válogatott román kézilabdás halálát okozó gyilkosság indítéka a mai napig tisztázatlan. Az ítélet után Marian Cozma családjának magyar ügyvédje kártérítésért nyújtott be keresetet. A per – a védelem fellebbezése miatt – a Győri Ítélőtáblához kerül, így akár évekig is elhúzódhat az ügy.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. Segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.