Belföld

Cozma-ügy: 50 másodpercig tartott a “heves verekedés”

A bunyót Németh Győző kezdte: hátulról meglökte Cozmát, majd nyomban ütött, s a verekedésbe bekapcsolódtak a társai is.

A Cozma-ügy keddi tárgyalásán a Veszprém Megyei Bíróságon két fotó- és videoszakértőt hallgattak meg; elmondásuk szerint a Patrióta lokál diszkójának videofelvételei alapján megállapítható, hogy a tánctéren az “igen heves verekedés” 50 másodpercig tartott.

Azonosíthatóak voltak azok az emberek is, akik Marian Cozma kézilabdázót támadták meg – mondta Smid Benedek szakértő. Az általuk azonosítószámokkal jelzett alakokban – akik Marian Cozmát támadták – Raffael Sándor elsőrendű, Németh Győző másodrendű, Sztojka Iván harmadrendű és Pál Gábor negyedrendű vádlott ismerhető fel.

Jól látható a felvételeken, hogy Németh Győző kezdte a verekedést: hátulról meglökte a táncoló Marian Cozmát, majd nyomban ütött, s a verekedésbe bekapcsolódtak a társai is. Németh Győző elismerte már – a keddi tárgyaláson pedig megismételte -, hogy valóban meglökte Marian Cozmát, de azért, mert az többször is “szúrósan nézett rá”.

Látható a felvételeken az is, hogy Raffael Sándor nagyot lökött Marian Cozmán, ám ezt az elsőrendű vádlott úgy magyarázta a tárgyaláson, hogy ő nem a támadókhoz csatlakozott, hanem inkább szét akarta választani Némethet és Cozmát, ezért “szétlökte” őket. A felvételen azonban az látható, hogy csak Marian Cozmát lökte meg nagy erővel. Ugyanakkor Raffael is kijelentette, hogy Marian Cozma tánc közben többször “szúrósan nézett” rá.

Egyértelmű a felvételek alapján az is, hogy egy székkel kétszer is lesújtottak a földön fekvő sportolóra. Azt korábban Pál Gábor ismerte el, hogy a verekedéskor felkapott egy széket.

A szakértők a felvételeket kockáról kockára elemezték, s az is megállapítható volt, hogy Marian Cozma derekán baloldalt egy vörös folt látható. Cozmát már a táncplaccon érte egy könnyebb sérülést okozó vesetáji szúrás. Raffael Sándor erről korábban így vallott: mivel egy üveggel fejbe vágták őt és erősen vérzett, ösztönösen a zsebébe nyúlt a késéért, hogy védje magát, tett egy félköríves mozdulatot a kezével, s egy ember “belefutott” a késébe. Látható a felvételeken, hogy Marian Cozma a derekát fogva menekül el a diszkóból, a sporttársa, Zarko Sesum követi, de a kopasz támadói is mennek utána.

A szakértők azt is megállapították, hogy a diszkó kamerájának órája 27 perc 20 másodpercet sietett a valós időhöz képest; ez utóbbit a verekedéskor lebonyolított mobilhívások alapján tudták másodpercre pontosan behatárolni.

Kedden délután hallgatta meg az NN24-es jelzésű védett tanút a bíróság; a börtönbüntetését töltő férfi levelet írt a bíróságnak, hogy koronatanú lehet a Cozma-ügyben és “közérdekből” vallomást kíván tenni. A tanú a meghallgatása kezdetén közölte a tanácsvezető bíróval, hogy nem kíván védett tanú lenni, s elmondta a személyes adatait: Kónya Kálmán Dániel 34 éves miskolci lakos, aki többéves börtönbüntetését tölti.

A tanú ezt követően arról kezdett beszélni, hogy két férfit is felgyújtott (egyikük meghalt), s őt 40 éves korában majd “szentté fogják avatni”. A bíró figyelmeztette a tanút, hogy a Cozma-üggyel kapcsolatos ismereteit igyekezzen előadni, mire a férfi azt mondta: Sztojka Ivánnal szomszédos cellában ült az idén februárban Sopronkőhidán – csak egy WC választotta el a két cellát -, s tőle hallott a Cozma-ügyről. Kónya Kálmán Dániel azonban a “történtekről” mindössze annyit tudott mondani, hogy Sztojka Iván “ártatlan”, mert azt közölte vele, hogy “ő nem bűntársa az emberölést elkövetőknek”.

A bíró ismételten figyelmeztette a tanút a hamis tanúzás következményeire, mire Kónya Kálmán Dániel közölte: fenntartja a vallomását. Sztojka Iván úgy reagált az elhangzottakra, hogy ezt az embert soha nem látta, vele nem beszélt, s volt ugyan a sopronkőhidai börtönben, de nem az idei évben.

A tárgyalás szerdán igazságügyi elmeorvos szakértők meghallgatásával folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik