Két életfogytiglan a Cozma-perben

Raffael Sándor és Németh Győző életfogytiglant kapott, Sztojka Ivánt pedig 20 évre ítélték első fokon.

Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Cozma-gyilkosság első- és másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt csütörtökön első fokon a Veszprém Megyei Bíróság. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 20 évi fegyházbüntetést kapott.

Németh Balázs tanácsvezető bíró az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint bűnsegédként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Az életfogytig tartó büntetéséből a legkorábban 30 év múlva bocsáthatók szabadlábra. A bíróság a vádlottakat több évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A bíró közbeszólások miatt  kivezettette a harmadrendű vádlottat az ítélet indoklása közben; Sztojka Ivánnak véglegesen el kellett hagynia a tárgyalótermet. Ezt megelőzőn szünetet rendeltek el, mert a három vádlott, köztük a 20 év fegyházbüntetésre ítélt Sztojka Iván az indoklás során rosszul lett.

A szünet után, az indoklás közben Sztojka Iván jelezte: szerinte a cselekmény nem úgy történt, ahogyan az elhangzott. Ekkor a bíró figyelmeztette, hogy neki most nincs megszólalási lehetősége. Néhány perc múlva Sztojka Iván ismét közbeszólt, erre a bíró közölte, hogy azonnal, véglegesen vezessék ki a tárgyalóteremből.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. Segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.