Szórakozás

Robottanárok gurulnak az osztálytermekben

Csaknem 30 robottal kezdték tanítani az angol nyelvet a dél-koreai Daegu város 21 általános iskolájában.

Engkey-t, a tojás alakú, nagyjából egy méter magas fehér robotot a koreai Tudományos és Technológiai Intézet fejlesztette ki.

A robot, amelynek fején egy monitor van egy nő arcával a képernyőn, körbegurul az osztályteremben, miközben beszél a diákokhoz, könyvből olvas fel nekik, és ha kell, táncol vagy énekel is, a karjait mozgatva. A robotot távirányítással mozgatják valódi angoltanárok, akiknek egy kamera segítségével az arckifejezései, reakciói is megjelennek a gépen. A húsvér tanárok természetesen hallják és látják a tanulókat.

A bejelentés szerint a tanár nem a szomszédos helyiségben, vagy valahol az iskolában van, hanem a távoli Fülöp-szigeteken, mert ott a legolcsóbbak a képzett nyelvtanárok.

“A jelek szerint a gyerekek szeretik a robotokat, mert jópofák, érdekesek. Néhány tanár is azt mondta, hogy a gyerekek kevésbé idegesek, ha egy valódi tanár helyett egy robotnak kell válaszolniuk” – mondta az intézet egyik kutatója, aki szerint a robotokat még csak tesztelik.

Az oktatási hatóságok azonban már eldöntötték, hogy a teljes munkaidőre fognak bérbe venni robottanárokat, amennyiben csökken a bérleti ár, és könnyebben lehet majd kezelni a gépeket. A hatóságok szerint nem az a cél, hogy mindent tanárt robottal helyettesítsenek, csupán azt akarják, hogy a távoli, nehezen elérhető helyeken, ahol kevés a tanár, a robotok révén hatékonyabb legyen az oktatás.

A 21 általános iskolában elhelyezett csaknem 30 robot munkáját négy hónapon át tesztelik. A csaknem 1,4 millió dolláros költségeket a kormány állja. A kutatók nem csak angolt, hanem matematikát, és más tárgyakat oktató robotokat is fejlesztenek, és reményeik szerint rövidesen eljön az idő, amikor lesz házi robottanár is, amely az otthoni nyelvtanulást segíti majd a csoportokban szégyenlős diákok számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik