Szórakozás

Elhunyt Daróczi Dávid, Stohl balesetet szenvedett, Mel Gibson válik [Április – Bulvár]

A Hír24 összegyűjti az év legfontosabb bulvárhíreit.

Meghalt Daróczi Dávid

A volt kormányszóvivő öngyilkos lett az éjjel, felakasztotta magát egy budapesti ház harmadik emeleti lakásában. Az éjszaka elvégezték a halottszemlét és a gyilkosság lehetőségét kizárták. Daróczi Dávid 1972-ben született, több lapnál és a Magyar Televíziónál is dolgozott, 2005-2007 között a Miniszterelnöki Hivatalban volt a miniszterelnök szövegírója, majd a Kormányszóvivői Iroda vezetője lett. 2007-ben nevezték ki kormányszóvivőnek.

Balesetet szenvedett Stohl András

A műsorvezető az X-Faktor válogatóján repült le a színpadról, de szerencsére nem esett komoly baja. Buci már korábban sem úszta meg sérülések nélkül: a Tűzvonal című film forgatásán, 2007 szeptemberében súlyos baleset érte, elszakadt az Achilles-ina. Két hónapra rá a Csillag születik adása közben szmokingban zakózott hatalmasat. A tehetségkutató felelős szerkesztője, Schiwert-Takács László a legutóbbi szaltó után elgondolkodott, hogy biztosítást köt a népszerű műsorvezető-színészre.

Magyar diákok buktatták le a pedofil tanárt

Magyarországon fogták el a rendőrök azt az amerikai pedofil tanárt, akit kiemelt szökevényként keresett az FBI. A férfit gyermekekről készült pornográf felvételek terjesztése miatt keresték, magyar diákjai buktatták le. Egy neves budai középiskolában kapott állást, angolt tanított. A gyerekek az interneten találtak rá az FBI körözési listáján közzétett fotójára. A férfi megpróbált elszökni, de ismét felismerték és elfogták.

Megszűnt a Mónika-show

Kilenc év után végleg levette műsoráról az RTL Klub az egykor nagy sikernek örvendő beszélgetős show-t. A csatorna akkor azzal indokolta döntését, hogy nem tudtak egyszerre megfelelni a nézők igényeinek és a törvény betűjének. Mónika tudomásul vette a vezetőség határozatát, nem sokkal ezután a Reggeliben folytatta pályafutását, ám hónapokkal később végül innen is távoznia kellett.


Vádat emelt az ügyészség a Cozma-ügyben

A sportoló megölésével, illetve a barátainak megtámadásával kapcsolatban hét embert vádoltak. A megyei főügyész beszámolójából kiderült, hogy a halálos szúrás Raffael Sándortól származott, két társa ütötte, rúgta Marian Cozmát, így nem tudott elmenekülni.

Lavina sodort el két magyar hegymászót a Himaláján

Várkonyi László életét vesztette, Klein Dávid pedig megsebesült. Várkonyi László és Klein Dávid arra készültek, hogy a magyar hegymászás történetében először oxigénpalack nélkül érjék el a Mount Everest csúcsát. A hegymászók épp az alaptáborba tartottak, amikor félúton leszakadt a felettük lévő jégfal, és elsodorta őket.

Sandra Bullock válik

Az Oscar-díjas amerikai színésznő benyújtotta a válókeresetet a bíróságon áprilisban. A válásról a 45 éves hollywoodi sztár azután döntött, hogy több nő is felbukkant, azt állítva: viszonyuk volt Bullock férjével, Jesse Jamesszel. A férfi a híradások szerint minimum négy nővel keveredett titkos viszonyba. James 5 éve házasodott össze a színésznővel, és közleményben kért bocsánatot tetteiért a feleségétől, és gyermekeitől.

Mel Gibson is külön utakon folytatja

30 év boldog házasság után válik Mel Gibson, mivel felesége tavaly áprilisban beadta a válókeresetet, miután kiderült, a Rettenthetetlen sztárja beleszeretett a 15 évvel fiatalabb Okszana Grigorjevába. A Los Angeles-i bíróság Robyn Gibsonnak 450 millió dollárt, vagyis Mel Gibson 900 milliós dolláros vagyonának felét ítélte meg. A párnak hét gyermeke van.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.