Szórakozás

Oláh Gergő pillanatok alatt tönkreteheti magát

Olah-Gergo(960x640)(1).jpg (Oláh Gergő)
Olah-Gergo(960x640)(1).jpg (Oláh Gergő)

Rajongói és a Hír24 által megkérdezett pszichológus is aggódik Oláh Gergőért. Mindenki attól tart, hogy az X-Faktor nyertese túlhajtja magát.

Oláh Gergő szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis máris rengeteg felkérése érkezik, állítólag rengeteget hajt. Nem csoda sem az, hogy ilyen kapós lett Gergő a műsor után, sem pedig az, hogy ennyit dolgozik, hiszen érthető módon szeretne mindent megadni családjának, amit korábban közmunkásként nem tudott. Ugyanakkor kérdés, vajon meddig teheti ezt úgy, hogy ne omoljon össze, ne tegye tönkre magát?

A Hír24 által megkérdezett pszichológus biztos abban, hogy sokáig nem lehet bírni ezt a tempót.

„Gergő korábban egy nyugodtabb világban élt, így az már önmagában sokk a pszichéjének, hogy belekerült ebbe a világba, ahol mindenki túlhajszolt, depressziós, kimerült. Hiába gondolja azt, hogy ő megúszhatja ezt a dolgot, mert elég erős, ez sajnos szinte biztosan lehetetlen. Ráadásul egy idő után az immunrendszere is le fog gyengülni, ha nem vigyáz magára. A rendszertelen, stresszes életmód csúnya dolgokat tud művelni az emberrel” – figyelmeztet Kővágó Katalin pszichológus.

Korábban egy másik szakember, Csides Kata azt javasolta Gergőnek, nem lenne haszontalan, ha felkeresne egy pszichológust, hogy megelőzhesse a túlterheltségből adódó összeroppanást.

Emellett a rajongók Gergő családját is féltik. Egyrészt a médiától szeretnék megóvni a feleségét és két kisgyermekét, másrészt aggódnak amiatt is, hogy esetleg tönkremehet a párkapcsolata, amire ugye láthattunk már példát a tehetségkutatók történetében. A pszichológus szerint egyébként éppen ezen dolgok megelőzésére jó a terápia, de arra is, hogy Gergő személyisége ne torzuljon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik