Szórakozás

Pszichológushoz küldenék az X-Faktor győztesét

Csides Kata szerint nem lenne haszontalan, ha az X-Faktor nyertese, Oláh Gergő pszichológus segítségét kérné, ugyanis előreláthatóan olyan dolgok várnak majd rá, amelyeknek feldolgozásához egy szakember jelentős segítséget nyújthatna.

A Hír24 által megkérdezett pszichológus azt mondja, minden fiatalra ráfér a terápia, aki hirtelen válik ismertté. Úgy véli, a többség nincs felkészülve arra, hogy a hirtelen jött ismertség egyszer elmúlik, és ha ez bekövetkezik, összeroppan. Csides Kata szerint ez megelőzhető lenne, ha időben pszichológus venné szárnyai alá a nyerteseket.

„Rengeteg ilyen esettel találkozom, számos páciensem van, aki korábban tévéműsorból lett ismert. Azt látom, hogy beleroppannak, ha elmúlik a sztárság, nem látják előre, hogy ez a dolog nem tarthat örökké. Egyebek mellett éppen erre kellene felkészíteni őket. Sajnos a fiatalok többsége nem képes előre gondolkodni. Igaz ez a pénzre is. Fontos lenne, hogy tudjanak félretenni, amikor fut a szekér, hogy ezzel biztosítsák a jövőjüket” – javasolja Csides Kata, aki a győztesnek azt tanácsolná, a nyereményét fordítsa tanulásra, esetleg indítson belőle vállalkozást, amiből azt követően is megélhet, ha már vége a sztárságnak.

Csides Kata gyakran találkozik összeroppant sztárokkal

A szakember szerint arra is fel kell készíteni a különböző műsorokból ismertté vált fiatalokat, hogy vélhetően hamarosan újabb tehetségkutatók és újabb felkapott sztárok jönnek, akik őket majd háttérbe szorítják, ám ez sem a világ vége, ezt is tudni kell kezelni.

Fontos az is, hogy a család és a barátok a hirtelen celebbé avanzsált fiatalok mellett álljanak, hogy ne torzuljon a személyiségük, ami egyébként sokaknál nagyon gyakori probléma.

Gergő valószínűleg még nem tudja, mi vár rá valójában…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik