Pályán kívül

Kiss Lászlóék le akarták fizetni az áldozatot

Kiss Lászlóról kedden írta meg a privatkopo.hu, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszótársával csoportos nemi erőszakot követtek el, amiért egy évvel később hároméves börtönbüntetést kapott – ennek töredékét töltötte le.

Bors a 300 oldalas periratra hivatkozva pénteken arról írt, hogy az egyetemre készülő Zsuzsanna július 4-én szenvedte el a gyalázatot, de csak három nappal később, július 7-én tett feljelentést.

A bulvárlap cikkéből kiderül, Kiss fölvetette társainak, V. Lajosnak és L. Lászlónak, hogy fizessenek a lánynak 100 forintot, de a nő kevesellte az összeget.

Azok szerint, akik jártasak az uszodai világban, a sértett állítólag nem is akart feljelentést tenni, tudniillik nem történt erőszak, önszántából vett részt a szexpartiban. Viszont amikor a szülei megtudták a dolgot, ők forszírozták a feljelentést.

A lap szerint a totális igazságot ma már képtelenség kideríteni, az áldozat ugyanis elhunyt.

Kiss László csütörtökön előbb Százhalombatta tiszteletbeli alpolgármesteri címéről, majd az úszóválogatott kapitányi posztjáról is lemondott.

A kedden kirobbant botrány másnapján a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetősége, valamint az edzőbizottság tagjai kiálltak Kiss László mellett és megerősítették a posztján. Ezt követte a csütörtöki lemondása.

Kiss László nemrég, január 7-én egyszer már lemondott a tisztségről, akkor azért, mert szerinte megalázó helyzetbe hozta őt Hosszú Katinka. Pár napra rá Gyárfás Tamás, a magyar szövetség elnöke jelentette be, hogy mégis marad a posztján.

A mostani ügy kapcsán egy szponzort már elveszített a MÚSZ. A KÉSZ Csoportnak nemcsak a Kiss-botránnyal volt baja, hanem a szövetség álláspontjával is. Közleményükben azt írták, Hosszú Katinkát tovább szeretnék támogatni a sikeres olimpiai felkészülés reményében.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik