A Sport TV programja 2018 őszétől német csúcsfutballal és újabb válogatott mérkőzésekkel bővül. A Sport1-en és a Sport2-n lesznek láthatóak a Bundesliga – jelenleg az Eurosport közvetít – és a Német Kupa küzdelmei, valamint aki a következő években a világversenyeken kívül válogatott focimeccseket akar látni, annak ide kell kapcsolnia, hiszen az Eb- és vb-selejtezők, a Nemzetek Ligája mérkőzései, valamint a felkészülési találkozók is itt kerülnek képernyőre – szól a csatorna sajtóközleménye.
Ezt olvastad már?
Megható: Piqué könnyeivel küszködve nyilatkozott – VIDEÓ
Tizenkét év után, 2018 őszétől újra a Sport TV közvetíti Magyarországon a német labdarúgó-bajnokság, a Bundesliga küzdelmeit. A legjobb európai sorozatok közül messze itt szurkolhatunk a legtöbb honfitársunknak, hiszen jelenleg is Dárdai Pál a Hertha vezetőedzője, Gulácsi Péter az RB Leipziget, Szalai Ádám pedig a Hoffenheimet erősíti, így a garantált magas színvonalon túl ők is plusz vonzerőt jelentenek a tévénézők számára. És hogy miért garantáltan magas a színvonal? A 2017 tavaszán lezárult nemzetközi idény után a Bundesliga büszkélkedhetett a spanyol bajnokság után a második legjobb UEFA-együtthatóval, és olyan csapatok a zászlóshajói, mint a Bayern München vagy a Borussia Dortmund. A szerződés értelmében a Sport TV minden kezdési időpontban közvetíthet mérkőzést, az övé a német Szuperkupa is, továbbá joga lesz összefoglalókat és magazinműsorokat sugározni, valamint a másodosztály legjobb meccseit is élőben adhatja. A társaság német portfoliója így lesz teljes, hiszen a Német Kupát eddig is itt láthatták a rajongók, ahogyan a válogatottól sem kell elbúcsúzniuk.
Utóbbi már csak azért is igaz, mert a Sport TV-t működtető AMC Networks International – Central and Northern Europe megállapodott az UEFA-val, hogy a következő években elképesztően gazdag válogatott program lesz látható a csatornáin. A korábbi évekhez hasonlóan az összes európai Eb- és vb-selejtező csak a Sport1-en és a Sport2-n lesz látható, a kínálat pedig két nagyszerű kezdeményezéssel bővül. Egyrészt 2018 őszén bemutatkozik a Nemzetek Ligája, amelynek nem csupán végső győztese lesz, de innen is ki lehet jutni az Európa-bajnokságra. Másrészt pedig az UEFA központosította a felkészülési mérkőzéseket is, és az összes, Európában játszott találkozó a Sport TV csatornáin kerül képernyőre. Az UEFA egységesíti a versenynaptárt is, szerdától a következő hét keddjéig évente legalább hat Week of Football nevű időszak lesz, így aztán évente 150 körül lesz a Sport TV-n élőben sugárzott válogatott mérkőzések száma.
– A Bundesliga egyike a világ legerősebb bajnokságainak, és az külön felértékeli a magyar nézők számára, hogy szurkolhatunk magyar játékosoknak és Dárdai Pálnak is. Megérdemelt rangján kezeljük majd a német labdarúgást és az ott játszó magyar labdarúgókat, megfelelő kísérőműsorokkal és hazánk legjobb kommentátoraival készülünk. Óriási öröm számunkra az is, hogy az UEFA új brandjét, a Nemzetek Ligáját is mi hozhatjuk el a magyar nézőknek. Az Eb- és vb-selejtezőknek, illetve két Nemzetek Ligája-sorozatnak köszönhetően négy évig, ha a nyarat leszámítva Európában téttel bíró rangos válogatott meccset keres a néző, a Sport TV-re kell kapcsolnia. Az csak hab a tortán, hogy a kézilabda BL Final Fourjai után újabb rangos négyes döntőt szereztünk – mondta a megállapodásról Málnay B. Levente, az AMC Networks International – Central and Northern Europe alelnöke.
2017. 10. 02. 10:25
Rendkívül röhejes kiállítás történt a vasárnapi, Angers-Lyon francia bajnokin. A vendégek már 3-1-re vezettek, de végül 3-3 lett a végeredmény, amelyben döntő szerepet játszott a furcsa piros lap.
Marcelo az 50. percben egy szabálytalanságért kapott jogos sárga lapot, majd értetlenkedés közben véletlenül, szerencsétlen módon kiütötte a kártyát a játékvezető kezéből, aki ezt szándékosnak vette és azonnal kiállította a 30 éves belső védőt.
A Balmazújváros mesterének nyilatkozata önálló életre kelt, válogatott szidalmakat kap a nyakába Horváth Ferenc.
2017. 10. 02. 07:29
Vasárnap este 20 órakor kezdődik a Semleges Térfél, amelyben minden héten az NB I-es klubok szurkolói mondják el véleményüket az adott élvonalbeli fordulóról. A Semleges Térfél egy független futballszurkolói közösség, ami a magyar foci fejlődéséért kíván tenni.
Az NB I legutóbbi fordulójában pórul jártak a hazai csapatok szurkolói: csak az Újpest és a Haladás tudta döntetlenre hozni a meccsét – előbbi a DVSC, utóbbi a Mezőkövesd ellen. A Paks a Puskás Akadémia, a Ferencváros a Balmazújváros, a Videoton a Diósgyőr, míg a Vasas a bajnok Honvéd vendégeként nyert.
A műsorban megszólaló szurkolók:
– Kolárik József (Ferenczvárosi C-közép szurkolói portál szerkesztője)
– Fürjes Szabolcs (Újpest-szurkoló)
– Bődi Balázs (lokiblog.eu)
– Juhász Kristóf (Vasas-szurkoló)
– Jáborcsik András (az amigeleken.hu DVTK-szurkolói portál szerkesztője)
A műsor moderátora: Bíró Dávid (Maxi Rádió, a Gólterápia műsorvezetője )
Az adás ide kattintva is nézhető.
2017. 10. 01. 19:41
Sokan adtak vért a Mórahalom labdarúgójának.
2017. 10. 01. 18:17
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 18:01 Felfüggesztett szabadságvesztést kapott az anya, akinek vízbe fulladt a gyereke egy budapesti strandon
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 17:33 Halálos késelés történt egy lengyelországi kolostorban
- 17:14 GPS-t építenének a járókelőknek, leszámolnának a járdán parkolással – elkészült Budapest gyalogos stratégiája
- 17:05 Szociális bérlakásban él a kecskeméti alpolgármester, de állítása szerint csak részben
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
- 16:27 Ha tudja, mi vár rá, a nyáron csapatot váltott volna a Felcsút ukrán középpályása
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 15:48 Titokzatos megállapodást kötött Ukrajna a Patriot rakétákról
- 15:12 A Fidesz–KDNP összes miskolci képviselője megdobta félmillióval a csíksomlyói búcsúba induló egyesületet, amelyik vett is 350 narancssárga dzsekit
- 15:11 Nyomozás indult Orbán János Dénes közpénzből fizetett százmilliós jogdíjainak ügyében
- 15:10 Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban
- 14:52 Lábát törte az U21-es válogatottnál a Honvéd idei húzóembere
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 15:10 Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban
- 10:36 Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljes körű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek
- 15:12 A Fidesz–KDNP összes miskolci képviselője megdobta félmillióval a csíksomlyói búcsúba induló egyesületet, amelyik vett is 350 narancssárga dzsekit
- 14:10 Schmidt Mária kérdőre vonta Tarr Zoltánt a Terror Házában tett látogatásáért – reagált a minisztérium
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 07:00 Whitney Houston, Cindy Lauper, Michael Jackson – mennyire ismered a '80-as évek legendás popsztárjait?
- 14:33 Takács Péter pert vesztett Kulja Andrással szemben
- 10:45 Magyar Péter magyar nyelvű misén vett részt a Vatikánban, a KDNP szerint csak a látszat számít a miniszterelnöknek