Forma-1

Megszületett a döntés az austini Norris-Verstappen csata ügyében

Reginald Mathalone / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Reginald Mathalone / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Elutasították a McLarennek és Lando Norrisnak a brit versenyző múlt vasárnapi időbüntetése ellen benyújtott fellebbezését, így érvényben marad a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának végeredménye.

Norris a texasi pályán a harmadik helyért csatázott a címvédő és sorozatban negyedik világbajnoki címére hajtó Max Verstappennel (Red Bull), s négy és fél körrel a leintés előtt előzte meg a holland versenyzőt.

A McLaren pilótájának manőverét azonban szabálytalannak ítélte a versenybíróság, ezért öt másodperces időbüntetéssel sújtotta, így Verstappen végzett harmadikként, Norris pedig negyedikként. A futamot Charles Leclerc (Ferrari) nyerte csapattársa, Carlos Sainz Jr. előtt.

Az idei vb-címre reálisan már csak Verstappennek és Norrisnak van esélye,

a brit versenyző viszont az austini negyedik hellyel 57 pontos hátrányba került a holland címvédővel szemben.

A McLaren a Mexikói Nagydíj helyszínén próbált érvényt szerezni az igazának, a versenyigazgatóság azonban elutasította a felülvizsgálati kérelmét, mondván, az istálló nem tudott új bizonyítékokkal előállni. Ahhoz, hogy Norris austini büntetését újra megvizsgálják, a McLarennek olyan adatokkal kellett volna előállnia, amelyek a múlt vasárnapi szankció meghozatalakor nem álltak rendelkezésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik