Forma-1

Hamilton: Még itt vagyok, ha megépítik az autót hozzá, én győzelemre vezetem

Mark Thompson / Getty Images
Mark Thompson / Getty Images

Lewis Hamilton újra életjelet adott az Egyesült Államok Nagydíján, miután második helyen zárta a futamot.

Kapcsolódó
Hamilton egy rövid ideig reménykedhetett, de Verstappen végül behúzta a rekordbeállítást jelentő győzelmet
A Red Bull a konstruktőri vb-t megnyerve tisztelgett a szombaton elhunyt tulajdonos, Dietrich Mateschitz előtt.

A hétszeres világbajnok a 40. körben állt élre, de nem tudta tartani a tempót Max Verstappennel, a holland az 50. körben megelőzte és ezzel megnyerte 13. versenyét az idényben. Hamilton azonban nem volt csalódott, sőt inkább fellelkesedett a jó szerepléstől.

„Határozottan közelebb kerültünk, nagyon sajnálom, hogy végül nem jött össze a győzelem. Mindent beleadtam. Láttam, ahogy közeledik, de nem tudtam mit csinálni, elég messziről ugrott be mellém az egyenesben. Nagyon jó lenne, ha összejönne egy győzelem is, most abba tudok kapaszkodni, hogy jó volt a tempónk.

Megyünk tovább, mindent bele fogunk adni a következő három versenyen. Még mindig itt vagyok, és tudom, ha megépítik az autót hozzá, akkor én győzelemre vezetem!

mondta leintés után a Mercedes brit pilótája.

Hamilton jelenleg hatodik helyen áll a világbajnoki pontversenyben, a Mercedes pedig harmadik 50 ponttal lemaradva a Ferrari mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik