Forma-1

Hatalmas balesete után parádézott Alonso, mégis elvették tőle utólag a pontokat

Peter J Fox/Getty Images
Peter J Fox/Getty Images

Fernando Alonso büntetést kapott, ezért elveszítette a hetedik helyért járó pontokat az Egyesült Államok Nagydíjáról.

A spanyol versenyző a futam legnagyobb balesetében vett részt, amikor megpróbálta megelőzni Lance Strollt. A kanadai bemozdult az utolsó pillanatban, így elkerülhetetlenné vált az ütközés, de szerencsére mindenki megúszta ép bőrrel az esetet. Alonso mehetett új első szárnyért és friss abroncsokért, visszacsúszott a 16. helyre, mégis sikerült pontot érő pozícióban zárnia a versenyt. Legalábbis ezt hitte.

Kapcsolódó
F1: Stroll felelőtlen húzása óriási balesetet okozott
Alonsót is bajba sodorta a manőverrel, mindkettőjüknek nagy mázlijuk volt. Jövőre csapattársak lesznek.

Leintés után a Haas panaszt tett az Alpine miatt, ugyanis a felvételeken is látható, hogy Alonso jobb visszapillantója lifegett, majd az utolsó körök egyében le is szakadt. A versenybírók megvizsgálták a helyzetet és arra jutottak, hogy ez valóban veszélyeztette a többiek testi épségét, ezért

10 másodperces boxutcában letöltendő megállásra büntették a spanyol pilótát. Ezt persze a futam után nem tudja teljesíteni, így aztán 30 másodperces büntetést kapott, amivel hetedik helyről a 15. pozícióba sorolták vissza.

Ezzel Sebastian Vettel lett a hetedik, majd sorrendben Kevin Magnussen, Juki Cunoda is előrébb került egy helyet, míg az utolsó pontot érő tizedik helyre a másik Alpine-versenyző, Esteban Ocon került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik