Észak-Rajna-Vesztfália legmagasabb tartományi kitüntetését kapta meg szerdán Michael Schumacher.
A 2013 decemberben elszenvedett síbalesete óta nyilvánosan nem mutatkozó hétszeres Forma-1-es világbajnok ezen a területen született, a sportban elért sikerei mellett mutatott cselekedeteiért is kapta az elismerést.
Óriási szíve van és mindig fontos volt a számára, hogy másokra is odafigyeljen
– mondta Hendrik Wüst tartományi miniszterelnök.
A szerdai eseményen részt vett Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) volt elnöke, aki a Ferrarinál hosszú éveken át volt Schumacher csapatfőnöke. A korábbi sportvezető elmondta, hogy szerény ember maradt a kiváló pilóta sikerei után is, elmondása szerint mindig két lábbal a földön járt.
„Büszke vagyok arra, hogy Michaelt a barátomnak vallhatom, és legalább ugyanekkora megtiszteltetésnek érzem, hogy szoros barátságban állok a családjával. Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak személyesen vehetné át az elismerést. Hiányzik mindannyiunknak, de nem csak az ilyen napokon, mint ez a mai” – zárta beszédét Todt.
Schumacher képviseletében felesége, Corinna, valamint lánya, Gina vette át az elismerést Kölnben. A Forma-1-ben jelenleg is szereplő fia, Mick betegség miatt hagyta ki a ceremóniát.