Forma-1

Jean Todt váratlanul Michael Schumacherről kezdett el beszélni

Yuri CORTEZ / AFP
Yuri CORTEZ / AFP

Csütörtökön tartották a Nemzetközi Automobil Szövetség ( FIA ) hivatalos gáláját, amelyen egyrészt Max Verstappen átvehette a Forma-1-es világbajnoki győzelemért járó trófeát, másrészt elbúcsúztatták Jean Todtot, aki 12 év után befejezte az elnöki munkát.

Kapcsolódó
Másodszor is elkapta a koronavírust a Ferrari pilótája
Charles Leclerc-nek nincs szerencséje.

A 75 éves francia sportvezető búcsúajándékként a Forma-1-es idényben versenyző összes pilóta sisakját megkapta, plusz egy olyat, amelyet az ő mandátuma alatt világbajnoki címet szerzett versenyzők aláírtak.

Todt beszédet is mondott, és kihasználta az alkalmat, hogy megemlítse Michael Schumachert.

Őszinte leszek: Michael nagyon hiányzik. Fontos része volt az életemnek, és mindig is az lesz. Annyi mindent felépítettünk, ugyanakkor sokat szenvedtünk is együtt. Ez tett erősebbé bennünket

– nyilatkozta.

Felidézte, hogy a hétszeres világbajnok sportoló mögötte állt, amikor az FIA elnöki posztjára pályázott.

„12 évvel ezelőtt minden jelöltnek hat fős listát kellett benyújtania, akik támogatják őt. Abban az időben három ember volt mellettem – a feleségem, a fiam és Michael.

Ez az, amit soha nem fogok elfelejteni

– tette hozzá Todt, aki a Ferrarinál töltött időszaka alatt öt világbajnoki címet, illetve hat konstruktőri címet nyert.

Michael Schumacher 2013. december 29-én a franciaországi Méribelben síelés közben szenvedett súlyos balesetet. Fejsérülését követően állandó gondozásra és rehabilitációra szorul, állapotáról a család azóta sem ad felvilágosítást.

Dubaji elnökkel folytatja a FIA

A dubaji Mohammed ben Szulajem lett pénteken a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke. A 60 éves korábbi raliversenyző a 75 éves Jean Todtot váltja a poszton, és ő lesz az első nem európai FIA-elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik