Forma-1

Olyan, mint az apja – komoly dicséretet kapott Mick Schumacher

Mazen Mahdi / AFP
Mazen Mahdi / AFP

Kevin Magnussen, a Forma-1-es Haas istálló dán versenyzője szerint csapattársa, Mick Schumacher pontosan olyan mentalitású pilóta, mint édesapja, a hétszeres világbajnok Michael volt.

Nagyon aprólékos, akárcsak Michael. Lenyűgöző látni, ahogyan minden apró részletre figyel hétvégéről hétvégére

– dicsérte a 23 éves Mick Schumachert Magnussen a Sport Bild című német sportnapilap szerdai számában, és kitért arra is, hogy azok, akik úgy vélik, csapattársa csak a vezetékneve miatt szerepel a Forma-1-ben, nagyot tévednek.

Kapcsolódó
Még több sprintfutamot terveznek bevezetni az F1-ben
A csapatok is támogatják a törekvést.

„Csúcskategóriás autóversenyző, aki sikeresen ellenállt annak a nyomásnak, amit a Schumacher név jelent a Forma-1-ben” – vélekedett a 29 esztendős dán pilóta, aki az Oroszország ukrajnai háborúja miatt menesztett Nyikita Mazepin helyére érkezett a Haashoz, és az első négy futamon 15 pontot gyűjtve az összetett 10. helyén áll.

Mick hétről hétre egyre jobb lesz, már a szezon első futamain is szintet lépett, a közeljövőben pedig szerintem az első vb-pontjait is megszerzi

– nyilatkozta Magnussen, aki szerint bár “különböző egyéniségek” Schumacherrel, kölcsönösen tudnak egymástól tanulni.

A Forma-1-es vb a jövő hétvégén folytatódik a most debütáló Miami Nagydíjjal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik