Forma-1

Verstappen szétrobbanó gumija kellett egy izgalmas imolai hajrához

Lewis Hamilton nyerte az Emilia Romagna Nagydíjat, pedig nem indult jól a verseny a brit pilóta számára. A címvédő elé rögtön beugrott Max Verstappen, így először a hollandot, majd saját csapattárság, Valtteri Bottast kellett megelőznie.

A brit pilótának azonban mázlija volt, Verstappent hozták ki a hármasból elsőként kerékcserére, Bottas autójának hátuljába pedig beakadt némi törmelék a második körben, amivel nagyon szenvedett a kanyarokban. Ha ez nem lett volna elég Hamiltonnak, hogy éljen a lehetőséggel, Esteban Ocon autója lefulladt és bár a francia a fűre állt a kocsival, virtuális biztonsági autó ideje alatt állhatott bokszba Hamilton.

Verstappen közben nagy nehezen megelőzte a küszködő Bottast és nagyon úgy nézett ki, hogy ez lesz a végeredmény is, de az 51. körben a holland jobb hátsó kereke defektet kapott. A Red Bull hatalmasat pörögve csúszott le a pályáról, ami után már muszáj volt behívni a biztonsági autót.

Meghökkentő módon George Russell a safety car mögött állt bele a falba, mert a gumik melegítése közben túl hamar lépett a gázra, a Williams pilótája percekig bánatosan ült a pálya mellett a hibája után.

A biztonsági autó miatt újra sűrű lett a mzőny, Alexander Albon bele is bakizott, így a Red Bull nem szerzett pontot. A két Mercedes nem cserélt helyet, dobogóért pedig Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat csatázott a végén, de az ausztrál megtartotta a pozíciót.

A nap legpechesebb pilótája viszont egyértelműen Pierre Gasly volt, aki negyedik helyről indulva remek tempót diktált, mégis leléptette az Alpha Tauri, mert valami műszaki problémát találtak az autójában.

Nyolc körig tartott Pierre Gasly álomfutama
Képtelenség nem sajnálni a franciát a történtekért.

Pozitív meglepetést okozott Sergio Pérez, aki egészen hátulról indulva negyedik helyezett is volt. Nagyot ment Antonio Giovinazzi is, aki utolsó helyről hat helyet javított a rajtnál, ahogyan csapattársa, Kimi Räikkönen is bravúros teljesítménnyel rukkolt elő, csaknem 50 kört ment kerékcsere nélkül. Sebastian Vettel is kiválóan versenyzett, azonban a Ferrari elképesztő módon két kerekével is sokat vacakolt, végül 13 másodpercig tartott az új gumik felszerelése, ezzel a német el is esett a pontszerzéstől.

Győzelmével sorozatban hetedjére lett világbajnok a Mercedes istálló.

Kiemelt kép: Miguel Medina – Pool/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik