Forma-1

Vettel: Most is az a lényeg, mint régen, hogy te legyél a leggyorsabb

Sebastian Vettel egészen jó passzban érkezhetett meg a Magyar Nagydíjra, a német versenyző ugyanis idei legjobb teljesítményét nyújtotta legutóbb, a számára hazai versenynek számító Hockenheimben. Pedig egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy majd ünnepelni fog a Német Nagydíj után, az időmérőn ugyanis motorhiba miatt mért kört sem tudott teljesíteni, így végül az utolsó rajtkockából, a 20. helyről várhatta a startot.

Őrült káosz, az év versenye: Verstappen nyerte a Német Nagydíjat
A Mercedes nullázott, a Ferrari szenvedett az esős versenyen.

Az évtized egyik legjobb futamán viszont már a rajt után többeket megelőzött, majd a riválisok hibáit is kihasználva, fantasztikus vezetéssel ért be végül másodikként a célba az esős versenyen. A hátránya ugyan még így is tetemes, 84 pont az éllovas Lewis Hamilton mögött – ráadásul közé és a két Mercedes közé már befurakodott Max Verstappen is –, három futam után állhatott újra dobogóra, ami mindenképpen pozitívum.

Az egész futamot még nem néztem vissza, de pár részt igen. Azt mondják, jó verseny volt

– mondta mosolyogva a 24.hu-nak a Ferrari motorhome-jában a német a Hungaroringen.

„Ha utolsó helyről indulsz, sosem tudhatod, mi lesz a vége. Abban azért bíztam, hogy jól szerepelünk majd, és az időjárás is olyan volt, amikor tényleg bármi megtörténhet” – mondta Vettel.

Megkerülhetetlen téma manapság a Forma-1-ben az üzemanyag-helyzet.

A jelenlegi szabályok szerint nem lehet tankolni futamok közben, de egyre több versenyző van azon az állásponton, hogy ezen változtatni kellene. 2021-ben jönnek majd módosítások, nem kizárt, hogy akkor majd újra bevezetik a versenyek alatti tankolást, ami például csökkentené az autók össztömegét – ez a rajtoknál kifejezetten látványos lenne, most tele tankkal indul el egy futam.

Elég nagy kihívást jelent, hogy beosszuk az üzemanyagot a versenyeken. Valamelyik pályán jobban kell figyelni erre, valahol kevésbé. Ha őszinte akarok lenni, én nem annyira szeretem ezt a szabályt. Sokkal nagyobb szórakozás, ha csak nyomni kell a gázt és nem a spórolással kell törődni.

Fotó: Shell/Ferrari

A Shellnek köszönhetően beszélgettünk Vettellel, a holland-angol olajvállalt ugyanis már elég régóta a Ferrari partnere. A két cég közös munkájáról azt mondta, hogy a jelenlegi szabályozás mellett elég fontos, hogy valaki odafigyeljen az üzemanyagra és a teljesítményre, mert az a cél, hogy bár spórolni kell, mégis a lehető legtöbbet tudják kihozni a versenyautókból.

„Nem vagyok ott velük a laborban, nem követem pontosan, mit is csinálnak és nem is szólok bele. De jó tudni, hogy profik állnak mögöttünk, akik figyelnek ránk, miközben én a feladatomra koncentrálhatok: arra, hogy vezessek” – mondta a német.

A szezonban kialakult egy kisebbfajta vita, amit Lewis Hamilton generált. A brit mondta, hogy szerinte a mostani újoncoknak könnyebb dolguk van, mint például neki volt, sokkal könnyebb most az F1-es autókat vezetni, mint akár csak pár évvel ezelőtt. Ezt először Lando Norris kérte ki magának, majd Kimi Räikkönen is beszállt a maga módján, azt mondta: mindig ugyanolyan nehéz a vezetést a Forma-1-ben. A korábbi csapattárssal van egy oldalon Vettel is.

Nem hiszem, hogy ma könnyebb lenne vezetni a Forma-1-es autókat, mint korábban. Mindig is az volt a legfőbb kihívás, hogy gyorsabb legyél a többieknél. Az autók most gyorsabbak, mint valaha – és kicsit persze nehezebbek is, ezen talán lehetne változtatni. Vannak futamok, amik az üzemanyag-spórolásról szólnak, van olyan, amin meg a gumikra kell odafigyelni. De bármilyenek is a körülmények, nekünk az a feladatunk, hogy a határokig elmenjünk az autóval.

Amikor a háttérből mentik meg a futamot

Fotó: Shell

Benéztünk a Shell laborjába is, amely minden versenyre elkíséri a Ferrarit. Itt szokták kielemezni az üzemanyag- és olajmintákat a versenyhétvégéken, hogy minden megfeleljen az előírásoknak, és esetleg kiszűrjék a hibákat is. Utóbbiról hallottunk egy érdekes történetet, ami megmutatja, milyen fontos háttérmunkáról van szó.

 

Drew Stinton mesélte el, hogy 2017-ben, a Monacói Nagydíj előtt az olajban található fémrészecskék alapján derült ki,  hogy Vettel autóján egy alkatrész meghibásodott. Ezt büntetlenül ki lehetett cserélni, amit meg is tettek, a német pedig a második helyről indulva nyerni tudott Räikkönen előtt. Ez volt hét év után az első Ferrari kettős győzelem.

 

Az említett alkatrészt vizsgálatra Maranellóba küldték, ahol megvizsgálták és kiderült: pár kilométer után tönkrement volna a futamon. A jutalom egy vállveregetés volt.

Nyitókép: Shell/Ferrari

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik