Forma-1

Őrült káosz, az év versenye: Verstappen nyerte a Német Nagydíjat

Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte az eső miatt sok balesetet hozó Forma-1-es Német Nagydíjat. A 21 éves Verstappennek ez volt a hetedik futamgyőzelme, az idei szezonban pedig a második, ezt megelőzően az Osztrák Nagydíjon nyert. Másodikként a huszadik, utolsó helyről rajtolt négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője ért célba, a harmadik helyen pedig a 14. pozícióból indult Danyiil Kvjat, a Toro Rosso orosz pilótája végzett.

Megbüntették Räikkönenéket, módosult a Német Nagydíj végeredménye
Lewis Hamilton így mégis szerzett pontot, mint ahogyan Robert Kubica is.

A futam esőben kezdődött, így a pilóták tíz percet köröztek a biztonsági autó mögött, mielőtt a versenybíróság úgy határozott, hagyományos állórajttal indítják útjára a 64 körös futamot. A start különösebb probléma nélkül lezajlott, az autója szombati meghibásodása miatt az utolsó pozícióból indult Vettel egy kör után már a 14. helyen autózott. A második körben Sergio Pérez (Racing Point) megcsúszott és a falnak csapódott, a pilóták a biztonsági autós fázist kihasználva pedig átmeneti abroncsokra cserélték az esőgumikat. Ekkor a két Mercedes haladt az élen Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrendben, a harmadik helyen Verstappen állt, Vettel pedig már nyolcadik volt.

A következő körökben a legnagyobb izgalmat az jelentette, mikor esik ismét az eső. A negyedik helyen autózó monacói Charles Leclerc (Ferrari) autóján kereket cseréltek, az élmezőnyben azonban nem történt változás, mert Hamiltonék már arra vártak, mikor tudják felrakni autóikra a száraz pályára alkalmas gumikat. Ezt először a Ferrarinál, majd a Red Bullnál lépték meg: előbb Vettel, utána a harmadik helyről Verstappen jött be a boxba és váltott sima abroncsokra. Leclerc már a második helyen autózott, amikor ő is kereket cserélt, ám csapattársával ellentétben az ő autójára nem a közepes, hanem a lágy keveréket rakták fel.

Ez a taktika viszont nem vált be, Leclerc versenye ugyanis két körrel később véget ért: a monacói a célegyenes előtti kanyarban lesodródott az ideális ívről, autója felúszott a vízre és a sóderágyban landolt, ahonnan nem volt számára visszaút. Nem sokkal később Hamilton is így járt, ő azonban nem ragadt bele a kavicságyba, és be tudott menni a boxba, ahol visszarakták autójára az átmeneti kerekeket, és kicserélték a félig letört első vezetőszárnyát is.

A címvédő brit így az élről az ötödik helyre esett vissza, manőveréért öt másodperces büntetést kapott, ráadásul csapattársa, Bottas sem tudott időben kijönni, hogy levegyék a száraz pályára alkalmas abroncsokat a kocsijáról. Ennek következtében Verstappen állt az élre, Nico Hülkenberg (Renault) pedig a második helyre jött fel.

A biztonsági autó négy körrel később hagyta el a pályát, a két Mercedes-pilóta hamarosan megelőzte Hülkenberget, aki a 41. körben kicsúszott, így számára is idő előtt befejeződött a Német Nagydíj. Verstappen gyorsan gumit cserélt, és maradt az élen, mögötte a Mercedesek haladtak a biztonsági autó mögött.

Miután a safety car ismét visszament a boxba, Verstappen és Bottas azonnal reagált és száraz abroncsokat kapott. Hamilton és a többiek egy körrel később tudtak csak kimenni kerékcserére, ezzel sok időt veszítettek, így néhány kanyarig Lance Stroll (Williams) vezetett, mielőtt Verstappen ismét visszaállt a mezőny élére. Mögötte Kvjat és Stroll volt a sorrend 12 körrel a futam vége előtt. Hamilton egy ötmásodperces büntetés miatt a 12. helyre esett vissza, mielőtt ismét kicsúszott. Az 58. körben Bottas tette teljessé a 200. Forma-1-es futamát teljesítő, hazai pályán szereplő Mercedes szörnyű versenyét: a finn a célegyenes után megcsúszott és a palánknak csapódott, így kiesett.

Az újabb biztonsági autós szakasz után már csak négy kör volt hátra, ez azonban a negyedik helyen haladó Vettelnek elég volt ahhoz, hogy két helyet előrelépjen. Verstappen a verseny leggyorsabb köréért járó bónuszpontot is megszerezte. A világbajnokság jövő hétvégén Mogyoródon, a Magyar Nagydíjjal folytatódik.

Végeredmény, Német Nagydíj, Hockenheim (64 kör, 292,736 km, a pontszerzők):

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:44:31.275 óra
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 7.333 másodperc hátrány
3. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 8.305 mp h.
4. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 8.966 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 9.583 mp h.
6. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 10.052 mp h.
7. Romain Grosjean (francia, Haas) 16.838 mp h.
8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 18.765 mp h.
9. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 19.667 mp h.
10. Robert Kubica (lengyel, Williams) 24.987 mp h.

 

leggyorsabb kör: Verstappen 1:16.645 perc, 61. kör

pole pozíció: Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

 

Vb, pilóták:
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 225 pont
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 184
3. Verstappen 162
4. Vettel 141
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 120
6. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 55
7. Sainz 48
8. Kvjat 27
9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 25
10. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) és Lando Norris (brit, McLaren) 22-22
12. Magussen és Stroll 18-18
13. Nico Hülkenberg (német, Renault) 17
14. Albon 15
16. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 13
17. Grosjean 8
18. Kubica és Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1-1

 

csapatok: 
1. Mercedes 409 pont
2. Ferrari 261
3. Red Bull 217
4. McLaren 70
5. Toro Rosso 42
6. Renault 39
7. Racing Point 31
8. Haas és Alfa Romeo 26-26
10. Williams 1

Kiemelt fotó: Dan Mullan/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.