Forma-1

Lewis Hamilton fékezés nélkül gázolt bele a fiatal pilóták lelkébe

Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton kicsit felkavarta az állóvizet a Forma-1 Kanadai Nagydíját felvezető sajtótájékoztatón. A vébén most is éllovas brit azt mondta, könnyű dolga van a mai fiataloknak.

Kimerültnek kéne lenni minden futam után, mintha lefutottál volna egy maratont. Néha viszont azt érzem a célban, hogy még két-három versenyt le tudnék nyomni egymás után. A Forma-1-nek nem ilyennek kellene lennie. Sok fiatal idejön és igazából könnyű dolguk van, fizikailag nagyobb kihívást kellene, hogy jelentsen a sorozat

mondta Hamilton a Sky Sports cikke szerint.

A McLaren 19 éves pilótája, Lando Norris nem osztotta ezt a véleményt. Ő, valamint a 21 éves George Russell és a 23 éves Alexander Albon az idei újoncok.

Azt hiszem, ez az üzenet nekem, George-nak és Alexnek szól, mivel mi vagyunk az új fiúk. Lehet, hogy tényleg nem szenvedek annyira, mint amennyire azt ő szeretné. Azt viszont nem értem, hogy miért nem akkor mondta ezt, amikor ő volt újonc, most sokkal keményebb a Forma-1, mint akkoriban.

Hamilton egyébként azt is mondta, hogy a Forma-1-nek férfias sportnak kell lennie, ami miatt később aztán magyarázkodnia kellett, mint mondta: nem arra célzott, hogy a nőknek nincs helye a sportágban, hanem arra, hogy ez a felnőttek sportja és nem a kisfiúké. A karrierje során eddig 77 futamot nyerő, a pole-t rekordot jelentő 85 alkalommal megszerző Hamilton 2007-be, 22 évesen debütált a Forma-1-ben.

Nyitókép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik