Forma-1

F1: távozik a pilóta, aki 39 másodpercig világbajnok volt

A 2016-os Forma-1-es szezon végeztével két, karrierje végén járó pilóta is bejelentette visszavonulását a száguldó cirkusztól. Felipe Massától búcsúzunk.

Ha megkérdeznénk néhány Forma-1-rajongót, hogy szerinte melyik volt Felipe Massa pályafutásnak legemlékezetesebb pillanata, minden bizonnyal ezt a kettőt mondanák a legtöbben:

  • az utolsó pillanatokban elveszített világbajnoki cím
  • a hungaroringi súlyos baleset

Mert valóban ezek voltak a legismertebbek. Viszont addig el is kellett jutnia a sportág talán legszerethetőbb pilótájának.

Kezdetek

Mint minden F1-es pilóta, Massa is gokarttal kezdte, majd az ezredfordulón átkerült Brazíliából Európába. Ugyanabban az évben megnyerte az olasz és a Formula Renault sorozatot is, ezt pedig lehetőséget adott neki arra, hogy a Forma-3000-ben bizonyítson.

Meg is ragadta a lehetőséget, 2001-ben nyolc futamból hatot megnyert, így elhódította az Euro-szériát. Teljesítményére felfigyeltek a Forma-1 háza táján is, 2002-ben, 22 évesen szerződtette a Sauber.

Újonc szezonjában csak négy pontot kapart össze, többször hibázott, így a svájciaktól nem is kapott új szerződést. Viszont a Ferrari látott benne fantáziát, 2003-ban leigazolta tesztpilótának, és az istálló akkori csapatfőnökének, Jean Todtnak a fia, Nicolas Todt vette a szárnya alá, és kezdte el a menedzselését.

Az átmeneti év jót tett neki, 2004-ben ismét a Saubernél találta magát. Ebben az esztendőben 12 pontot szerzett, egy évvel később pedig tizenegyet, de a pontversenyben ekkor már megelőzte csapattárást, a korábbi világbajnok Jacques Villeneuve-öt.

Irány a Ferrari!

2005. év végén honfitársa, Rubens Barrichello meghúzta a váratlant, nem töltötte ki a 2006-os szezon végéig szóló szerződését, inkább átment a Hondához. Massa ekkor kapta meg élete nagy lehetőségét.

A maranellóiak a kézenfekvő megoldást választották, így a brazil a Ferrarihoz került, ahol Michael Schumacher csapattársa lehetett, igaz csak egy évig.

Első ferraris évében két futamgyőzelmet is aratott, az elsőt Törökországban, a másodikat pedig hazai pályán, Interlagosban. Nyolcvan ponttal a harmadik lett összetettben.

Névjegy

Név: Felipe Massa
Születési hely, idő: Sao Paulo, 1981. április 25.
Nemzetiség: brazil
Csapatai az F1-ben: Sauber (2002), Ferrari (tesztpilóta, 2003), Sauber (2004-2005), Ferrari (2006-2013), Williams (2014-2016)
Legnagyobb sikere az F1-ben: világbajnoki 2. (2008)
Futamainak száma az F1-ben: 250
Győzelmeinek száma az F1-ben: 11 (első: 2006-os Török Nagydíj, utolsó: 2008-as Brazil Nagydíj
Pole pozícióinak száma az F1-ben: 16

Schumi első visszavonulása (később visszatért és a Mercedes pilótája lett, mielőtt végleg abbahagyta) után Kimi Raikkönen érkezett mellé. Ez, a 2007-es esztendő nem úgy sült el, ahogy azt ő eltervezte. Bár nyert három versenyt, csak a pontverseny negyedik helyén végzett, ráadásul a finn világbajnok lett Brazíliában.

2008: a világbajnoki cím kapujában

Soha ilyen közel nem állt a vb-címhez, mint a szezonzáró hazai versenyén. Az esélyes nem ő volt, Lewis Hamilton ugyanis hét ponttal vezetett előtte, a britnek egy ötödik hely is elég volt a végső sikerhez.

Massa a pole-ból rajtolva simán nyert, miközben Hamilton az “életéért küzdött”, miután az utolsó körökben megelőzte Sebastian Vettel, így visszaesett a hatodik helyre. A futam legvégére viszont újfent eleredt az eső, így a brit meg tudta előzni a száraz pályás gumikon szenvedő Timo Glockot.

Massa hozzátartozói Hamilton célba érkezése után ünnepeltek, amikor egy szerelő tudatta velük, nincs meg a hőn áhított vb-cím.

Magyar orvosoknak köszönheti az életét

2009-ben a számos technikai újítás (szélesebb első, keskenyebb, magasabb hátsó szárny, szezon közbeni teszttilalom, KERS) miatt borzasztóan indult számára az idény. Az első négy versenyen pontot sem szerzett, utána viszont magára talált. Majd jött a magyarországi versenyhétvége, ahol az időmérőn  kis híján végzetes balesetet szenvedett.

Az edzés második szakaszában a pálya gyors részén, a négyes kanyar előtt egy, a Rubens Barrichello autójának hátsó felfüggesztéséből elszabadult rugó fejen találta. Massa szinte fékezés nélkül csapódott a gumifalba. Ezután a pályakórházba, majd a budapesti Állami Egészségügyi Központba szállították életveszélyes sérülésekkel, ahol homlok- és arccsonttöréssel megműtötték.

Az évben nem is versenyzett többet, előbb Luca Badoer, majd Giancarlo Fisichella helyettesítette.

Eredménytelen évek után csapatváltás

Massa felépült, 2010-ban már ott volt a Ferrariban minden futamon, egészen 2013 év végéig. Ez a négy idény nem jött össze neki. A vb-cím közelébe sem tudott kerülni, a pontversenyben kétszer volt hatodik, egyszer pedig hetedik és nyolcadik.

2014-ben a teljesen átalakuló Williams istállóhoz került, a csapatváltás pozitív hatással volt a teljesítményére. Ausztriában a pole pozíciót is megszerezte, háromszor pedig felállhatott a dobogóra, sorrendben Monzában, Interlagosban és Abu-Dzabiban.

Egy évvel később a kicsivel rosszabbul teljesített, a pódium kétszer jött össze neki, háromszor pedig negyedik volt.

Az utolsó szezonjára talán csak az Olasz és a Brazil Nagydíj miatt emlékeznek majd. Ugyanis előbbin jelentette be visszavonulását az F1-től, utóbbin pedig mindenki őt búcsúztatta a saját közönsége előtt. A Williams teljesítménye visszaesett, dobogóra szinte esélye sem volt, mindössze kétszer tudott ötödik lenni, még a szezon elején.

Abu-Dzabiban, pályafutása 250. versenyen köszönt el a száguldó cirkusztól. Viszont egy hatalmas fordulat még jöhet a sztoriban!

Nico Rosberg visszavonulása után a Mercedes új pilótát keres Lewis Hamilton mellé. Az egyik jelölt Valtteri Bottas, aki nem mellesleg a Williams pilótája. Viszont a grove-i istállóhoz a mindössze 18 éves kanadai, Lance Stroll érkezik, így mellé szükség mellé lenne egy tapasztalt versenyzője.

A végén még az is előfordulhat, hogy Massa vállal még egy évet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik