Forma-1

Forma-1: Felipe Massa visszavonul a szezon végén

A Forma-1-es Williams istálló brazil pilótája, Felipe Massa bejelentette, hogy a szezon végeztével visszavonul a sorozattól – írja az Autosport.

Massa 2002-ben debütált a száguldó cirkuszban a Sauber pilótájaként, majd a Ferrarinál töltött egy évet tesztpilótaként. Újabb két év következett a svájci istállónál, majd 2006-ban ismét a maranellóiakhoz került.

Az olaszoknál pályafutása legnagyobb sikerét érte el, 2008-ban második lett a világbajnoki pontversenyben. A szezonzáró Brazil Nagydíjon már a zsebében érezhette a bajnoki címet, de Lewis Hamilton az utolsó kör végén megelőzte Timo Glockot, így a McLaren brit pilótája lett a világbajnok.

2009-ben kis híján véget ért a karrierje a Hungaroringen, a Rubens Barrichello autójáról lerepülő rugó fejbe találta, nagyon súlyos sérülést szenvedett. Az Állami Egészségügyi Központban műtötték meg, a szezon hátralévő nyolc versenyét ki kellett hagynia.

2014-ben csatlakozott a grove-i alakulathoz. A Williamsnél a szezon végén lejár a szerződése, nem ragaszkodtak hozzá, így a visszavonulás mellett döntött.

Massa eddig 242 futamon állt rajthoz, 11 győzelmet aratott, 41-szer állhatott dobogóra, 16 alkalommal szerezte meg a pole pozíciót. A szezonzáró Abu-Dzabi futam lesz a 250. versenye a Forma-1-ben.

A helyére Jenson Button, Sergio Pérez és Felipe Nasr pályázik a legnagyobb eséllyel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik