Foci
Andó Szabó Sándor volt a tettes és a kék-fehér Bese Barnabás a szenvedő fél a hétvégi Szombathelyi Haladás-MTK bajnokin.
Bajner Bálint az Ipswich U21-es gárdájában a Crystal Palace elleni mérkőzésen jutott szóhoz, nem sok sikerrel.
Marco Reus kihagyja a világbajnok német labdarúgó-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtezőjét és jövő hét keddi barátságos mérkőzését.
Hegedüs Lajos, az MTK hálóőre a Haladás ellen 3-0-ra megnyert találkozó második félidejében rúgott mellé a labdának.
Bár sérülések hátráltatták Ramirest, a Real Madrid így is vinné őt.
A Club Nacional a Penarolt fogadta az uruguayi bajnokság 12. fordulójában. A 91. percben még a vendégeknél volt az előny, végül mégis a hazaiak örülhettek.
U19-es válogatottunk 1-1-es döntetlen ért el Azerbajdzsán ellen Dunaújvárosban az első Európa-bajnoki selejtezőn.
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a türelem és nyugodt játék vezethet sikerre pénteken a hazai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
Oscar, az angol listavezető Chelsea brazil labdarúgója 2019-ig meghosszabbította szerződését klubjával.
Nem mondhatni, hogy a magyar labdarúgás reneszánszát éli. A bajnokságot bojkottálják a szurkolói csoportok, így egyre apad a nézőszám.
2014. 11. 10. 16:47
A Nemzeti Sport információja szerint Lengyel Ferencet nevezték ki az OTP Bank Ligában szereplő Lombard FC Pápa trénerévé.
Javában zajlott a hétvégi Heracles-PSV holland bajnoki, amikor a 19. percben egy görény bukkant fel a pályán. Az állat futott, a játék állt.
Sergio Asenjo, a Villareal hálóőre az Espanyol elleni 1-1-es döntetlennel végződő bajnoki hajrájában érkezett szerencsétlenül a gyepre.
Súlyos térdsérülést szenvedett Lorenzo Insigne, az SSC Napoli válogatott labdarúgója.
Vasárnap az MTK Szombathelyen verte a Haladást 3-0-ra. Egy kis adalék, miért tart ott a vasi egylet, ahol.
Kovács Péter a norvég labdarúgó-bajnokság történetének legeredményesebb légiósa.
Az Inter labdarúgócsapata csak 2-2-es döntetlent játszott otthon a Veronával. Az AS Roma 3-0-val küldte haza a Torinót.
A címvédő Atlético Madrid nagy meglepetésre kikapott az utolsó előtti Real Sociedad otthonában.
Józsi Györgyöt mélyvénás trombózissal kezelik. Januárban térhet vissza a pályára.
Megbotránkoztató magatartás miatt intézkedett a rendőrség a DVTK-Szpari mérkőzést követően.
A negyeddöntők sorsolását a Sport Tv Harmadik félidő című műsorában tartották meg vasárnap este.
Halmosi Péter, a Haladás játékosa az MTK elleni bajnoki második félidejében került összetűzésbe a pálya talajával.
- 09:46 Több százmillió iPhone lehet veszélyben egy újfajta kártevő miatt
- 09:36 Erszényes állat fészkelte be magát egy reptéri üzletbe
- 09:27 Vitézy: Lázár teljesen leállította a csepeli és ráckevei HÉV fejlesztését
- 09:12 Visszalépett a választáson egy DK-s politikus
- 09:12 Majka elárulta, visszakapta-e már a jogosítványát
- 08:51 Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
- 08:50 Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását
- 08:46 Leállás jön a hétvégén az Ersténél: sok funkció elérhetetlen lesz
- 08:35 Hadházy arra kéri a követőit, dobjanak neki össze kétmillió forintot, mert Kövér László megbüntette
- 08:29 Visszalépett a választástól Földi István jobbikos képviselőjelölt, akit az alelnök élettársa még 2022-ben szexuális erőszakkal vádolt
- 08:23 Az ellenfél szurkolói mindent bevetettek, hogy megzavarják Marozsánt, és ez végül bejött nekik
- 08:18 Hónapok óta nem kapott új szerepet a Hunyadi sztárja
- 08:16 Életveszélyes agyhártyagyulladás-járvány tört ki Angliában
- 07:38 Elnöki közpénzadományok: árulkodó értékválasztások
- 07:29 Von der Leyen Ukrajna támogatásáról: „ígéretünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy”
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 06:45 Orbán Gulyás Gergely kijelentéséről: „ez egy marhaság!”
- 03:59 Jól átverte a licitálókat a villantós gyorskorcsolyázó világsztár
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 06:30 Miért hordanak méretekkel nagyobb cipőt Trump emberei?
- 06:00 Kvíz: 7 érdekes tény magyar királyokról, tudod, kire igaz az állítás?
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 05:55 Csatatér lett a NER szívcsakrájából, ahol a kegyelmi ügy és Hatvanpuszta árnyéka is rávetül a választásra
- 06:21 „Szeretlek” – úgy néz ki, új párja van Muri Enikőnek
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
