Foci sport

Chelsea-középpályással erősítene a Real Madrid

José Mourinho, a Chelsea menedzsere szerint amennyiben sikerül megoldani Ramires pótlását, úgy szívesen megválnának tőle. Jelenleg a Real Madrid tűnik befutónak, de a londoni kékek nyilván a legjobb ajánlatra fognak rábólintani.

A goal.com értesülései szerint könnyen elképzelhető, hogy Ramires elhagyja a Stamford Bridge-t. A brazil középpályás idén mindössze háromszor volt bevethető, holott a csapata már 16 mérkőzést játszott. 

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A portál szerint amennyiben sikerül megoldani a játékos pótlását, úgy minden ajánlatot meghallgat a klub és a legjobbra rá is bólint majd. Jelenleg ebben a versenyfutásban a Real Madrid vezet, igaz még bőven van idő január 1-ig.

Mióta José Mourinho visszatért a Chelseahez többek között Juan Mata, David Luiz, Romelu Lukaku, Fernando Torres, Frank Lampard és Kevin De Bruyne is távozott a csapattól. A londoni kékek jelenleg négy ponttal előzik meg a második helyen álló Southampton csapatát a Premier Leagueben.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.