Foci

Három gólt lőtt a Fulham, mégis kikapott

Pocsék szezonja van a Fulhamnek és úgy tűnik, Claudio Ranieri sem találja a kiutat a londoniak számára. A szombati játéknapon ráadásul a kiesés elleni harcban riválisnak számító Burnley ellen lépett pályára a csapat, vagyis még fontosabb lett volna megnyerni a találkozót. Ennek megfelelő mentalitásban léptek pályára a vendégek, André Schürrle pedig a második percben vezetést szerzett.

Csakhogy három perc alatt két öngólt lőtt a Fulham az első félidő derekán.

Először Joe Bryan tette bele a lábát egy lövésbe, majd Dennis Odoi előzte meg véletlenül saját kapusát, amikor lényegében fejbe lőtték a labdával. Több gól nem is esett a találkozón, vagyis a vendégek három gólt szereztek, mégis kikaptak 2-1-re. A Premier League-ben legutóbb 2017-ben a Swansea-nak jött össze a bravúr, hogy kétszer is bevegye saját kapuját, akkor is 2-1 lett a végeredmény.

A többi találkozón a Liverpool karcsú győzelmet szerzett Mohamed Szalah-tizenegyesgóljával, az Arsenal viszont meglepetésre kikapott Declan Rice góljával a West Ham United vendégeként.

A sereghajtó Huddersifeld Cardiffban szerzett pontot mezőny második feléből, míg a Southampton három pontot is bezsebelt Leicesterben, vagyis többszörösen is nyögi a balszerencséjét a Fulham.

Eredméynek – Premier League, 22. forduló

Burnley-Fulham 2-1 (2-1)
Brighton-Liverpool 0-1 (0-0)
Cardiff-Huddersfield 0-0
Crystal Palace-Watford 1-2 (1-0)
Leicester-Southampton 1-2 (0-2)

Korábban:

West Ham-Arsenal 1-0 (0-0)

Nyitókép: Gareth Copley/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik