Foci

A PL öngólkirályai a Manchester Citynek is besegítettek

Nagyon nehéz helyzetbe hozta magát a Manchester City, amely legutóbbi két bajnokiját elvesztette, így az utolsó 2018-as meccse előtt 10 pont volt a hátránya a szárnyaló Liverpool mögött.

A City a Southampton vendége volt az idei utolsó játéknapon, és a vendégek első gólja tökéletes leképezése volt egy Guardiola-csapat játékának, Riyad Mahrez és Bernardo Silva bontotta meg a védelmet, majd David Silva fejezte be a akciót.

A City legutóbbi kilenc tétmeccsén mindig kapott gólt, és most sem úszta meg,

Olekszandr Zincsenko szórta el a labdát, a Soton eltiltásból visszatérő csapatkapitánya, Pierre-Emile Hojbjerg pedig nagy góllal büntette a hibát.

Aztán kétszer is szerencséje volt a manchesterieknek, előbb azért, mert Paul Tierney bíró továbbot intett egy gyanús esetnél a vendégek 16-osán belül, majd azért, mert szinte az ellentámadásból mázlis gólt szereztek, Raheem Sterling belőtt labdájába James Ward-Prowse ért bele pechesen.

Ez volt a Southampton harmadik öngólja a mostani idényben, ami a legtöbb a PL-ben.

Három perc volt a hosszabbítás az első félidő végén, és ez elég volt a Citynek egy újabb gólhoz, Zincsenko remek beadással tette jóvá a hibáját, Sergio Agüero pedig fejjel volt eredményes, és a Guardiola-érában az 50. gólját szerezte a bajnokságban.

A második félidőben a City további gólokat szerezhetett volna, egy esetben fejjel védett a hazaiak kapusa, majd Agüero találta el a lécet. A Southampton tíz emberrel fejezte be a meccset, miután Hojbjerg nagyon csúnyán rácsúszott Fernandinho lábára.

Neki az eltiltása miatt lesz ideje agyalni azon, hogy mit kéne máshogy csinálni,

a Citynek viszont gyorsan jobban fel kell pörögnie, mert az első 2019-es meccsén, csütörtökön jön a Liverpool elleni rangadó.

Ha azt megnyeri a bajnok, akkor négy pontra csökkenti a különbséget, és újra visszaszáll az aranyért vívott versenybe.

Premier League, 20. forduló:

Manchester United – Bournemouth 4-1 (3-0)
gól: Pogba (5., 33.), Rashford (45.), Lukaku (72.), illetve Aké (45+2.)
piros lap: Bailly (79., MU)

 

Burnley – West Ham United 2-0 (2-0)
gól: Wood (15.), McNeil (34.)

 

Southampton – Manchester City 1-3 (1-3)
gól: Hojbjerg (37.), illetve D. Silva (10.), Ward-Prowse (45., öngól), Agüero (45+3.)
piros lap: Hojbjerg (87.)

 

Crystal Palace – Chelsea 0-1 (0-0)
gól: Kanté (51.)

 

szombaton játszották:
FC Liverpool – Arsenal 5-1 (4-1)
Tottenham Hotspur – Wolverhampton Wanderers 1-3 (1-0)
Brighton – Everton 1-0 (0-0)
Fulham – Huddersfield Town 1-0 (0-0)
Leicester City – Cardiff City 0-1 (0-0)
Watford – Newcastle United 1-1 (0-1)

 

Az állás:
1. Liverpool 20 48-8 54 pont
2. Manchester City 20 54-16 47
3. Tottenham Hotspur 20 43-21 45
4. Chelsea 20 38-16 43
5. Arsenal 20 42-30 38
6. Manchester United 20 41-32 35
7. Wolverhampton Wanderers 20 23-23 29
8. Leicester City 20 24-23  28
9. Watford 20 27-28 28
10. Everton 20 31-30 27
11. West Ham 20 27-30 27
12. Bournemouth 20 28-37 26
13. Brighton 20  22-27 25
14. Crystal Palace 20 17-26 19
15. Newcastle United 20  15-27 18
16. Cardiff City 20 19-38 18
17. Southampton  20 21-38 15
18. Burnley 20 19-41 15
19. Fulham 20 18-43 14
20. Huddersfield 20 12-35 10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik