Még november elején sérült meg, azóta sem a magyar válogatottban, sem csapatában, a Freiburgban nem tudott pályára lépni. Mikor térhet vissza, tudja már?
Valószínű csak jövőre. Én sem tudom, hogy most pontosan mi a helyzet, soha nem történt még hasonló velem. Nincs más választásom, türelemmel kell lennem, és felemelt fejjel mindent megtenni a mihamarabbi gyógyulásért. Külön foglalkoznak velem a klubnál, sok a feladat, de természetesen szó nélkül elvégzem az előírt gyakorlatokat.
A freiburgi vezetőedző, Christian Streich szerint túl sokat játszott az ősszel a válogatottban. Mennyire feszült a német szakember, hogy nem számíthat egyik alapemberére?
A magyar médiában egy picit jobban felfújták a dolgot. Talán a kattintások, talán más miatt, fogalmam sincs. Meg kell védenem őt, mert egyáltalán nem volt a véleménye mögött az az él, amit azért a cikkek nagy részében érezni lehetett. Egyszerűen csak elmondta, hogy nem pihentem eleget.
Mi történt volna, ha ez a sérülés Felcsúton éri?
Tényleg csak rajtuk múlik, hogy mire viszik. Ha dolgozni akarsz, a legjobb helyen vagy.
Az eredmények viszont egyelőre nem jönnek.
Ismerve most már a német körülményeket és mentalitást, otthon talán az a probléma, hogy a játékosok mindent megkapnak, és akadnak, akik el is kényelmesednek. Úgy meg nem lehet teljesíteni.
Ha a pénz megvan, már nem is fontos annyira a futball?
Magánügy, hogy ki, miért kel fel reggelente. Elképzelhető, hogy valaki megelégszik a minimummal, eljut mondjuk egy közepes szintre, a többi meg tökmindegy neki. Én, személy szerint, távol állok ettől a világképtől.
A kemény munkában hiszek, minden edzésen és meccsen 100 százalékot adok ki magamból, sosem fogadnám el a második opciót, ha tudom, elérhetem a legjobbat is. Sokat tettem azért is, hogy most ott tartsak, ahol, talán már a Bundesligában is bebizonyítottam, hogy van helyem a legjobbak között. A sérülésem bosszantó, de nem fogok meghátrálni.
Korábbi csapatával, a ciprusi APÓEL-lel már van hat Bajnokok Ligája-mérkőzése. Nem volt fura ősszel úgy nézni a meccseket, hogy nem érintett?
A tavalyi Bajnokok Ligája-szezon hihetetlen élmény volt. Tanulási időszaknak fogtam fel, hiszen az a legmagasabb szint, ahova klubszinten eljuthatok- Így próbáltam ellesni az idősebb csapattársaimtól, de még az ellenfelektől is ezt-azt. Itt a felkészülésre, az apró dolgokra gondolok, és most próbálom is kamatoztatni az ott tanultakat. Azt gondolom, a jövőben még nagyon jól jöhet, hogy megtapasztalhattam a BL-meccsek ritmusát. Most azt érzem, jó helyen vagyok Freiburgban, és azért dolgozom, hogy egyszer visszakerüljek a Bajnokok Ligájába.
Jelenlegi csapata inkább a Bundesliga középmezőnyéhez tartozik, a BL elég messzinek tűnik.
Az a célom, hogy idővel lépjek majd egyet előre, de még az út elején járok. Először a Freiburgnál kell kiharcolnom, hogy nélkülözhetetlen legyek, ehhez viszont időre van szükségem. Gólokat szeretnék lőni, gólpasszokat adni, hasznos tagja lenni a csapatnak. Rajta vagyok, ennyit mondhatok.
Hogy fekszik önnek a Bundesliga?
Szerintem sikerült megszoknom a fizikálisabb stílust. Sokat kell futni, rengeteg az ütközés, egy perc szünet sincsen.
Csak azért kérdezem, mert 21 évesen már össze tudja hasonlítani a Serie A-t és a német bajnokságot. A két stílus között pedig azért van különbség.
Az olasz foci taktikusabb, a német melósabb, oda kell tenned magad keményen, mert különben eltaposnak.
Freiburg és Palermo között is van egy kis szakadék, nem?
Az biztos, hogy a Freiburgnál jobban megbíznak az emberek a másikban. Bármi van, ugranak, segítenek, ott vannak neked éjjel-nappal, és ez nyilván ad egyfajta biztonságtudatot. Ez nem baráti közösség, itt valamennyien egy nagy család része vagyunk, és úgyis állunk a másikhoz. Mondanom sem kell, egy percig nem volt gond a beilleszkedéssel. Olaszországban más volt a helyzet.
Rosszul érezte magát a Palermónál?
Azt nem mondom, hogy rosszul éreztem magam egy olasz első osztályú csapatnál, de nehéz volt. Főleg azért, mert a klubon belül óriási volt a rivalizálás, az egyes posztokon öldöklő harcot vívtak a játékosok. Az öltözőben is kialakultak a klikkek, nehezen fogadtak be új embereket, én tartom, hogy ha tehették volna, keményen rám szálltak volna. Mentálisan nagyon ott kellett lenni fejben, mert könnyen megtörhetik az embert a szurkálódások.
Mit tanácsol, mit tegyen az, akit a közössége kipécézett? Engedje el, úgyis abbahagyják, vagy szálljon szembe?
Erősödött akkor Olaszország után.
Hogyne, persze, rengeteget. Leckének fogom fel.
Jól gondolom, Cipruson picit lazább volt a helyzet?
Sokkal. Teljesen más munkakultúra, más felfogás, más ritmus. Amíg mondjuk Freiburgban egy nap négy, öt, hat óra edzésből áll a központban, addig az APOEL-nél odaérsz a foglalkozás előtt 30 perccel, két óra múlva már otthon vagy. Nem lehet összevetni a két világot.
Azért biztos megkapta, hogy Ciprusra nyaralni ment.
Áh, nem foglalkozom butaságokkal, csak annyit mondok, hogy nem véletlenül jutottunk el a Bajnokok Ligájába és játszottunk a Santiago Bernabeúban. Ha az ember a tengerparton téblából, nem fog soha az életben a BL-ben focizni. A legforróbb napokon is keményen dolgoztunk, hogy aztán ki-ki mit csinált utána, csak rá tartozik – beugrani mondjuk a jéghideg tengerbe valóban jó döntésnek tűnt az esetek többségében.
A magyar válogatottban Marco Rossinál alapember, már ha nem sérült. Az a faramuci helyzet állt elő, hogy éppen Dzsudzsák Balázs helyén játszik. Nem volt ebből probléma?
Mindenki játszani akar, profik vagyunk, tudjuk, hogy mennek a dolgok. Az edzéseken odatesszük magunkat, kihajtjuk a maximumot, aztán a kapitány majd úgyis eldönti, kinek szavaz bizalmat. Nem vagyunk riválisok, hiszen egy cél vezérel minket, az pedig hogy minél több meccset nyerjünk a magyar szurkolókért. Nagy dolog amúgy, hogy Dzsudzsák Balázshoz hasonlítanak, nagyon tisztelem őt, felnézek rá, soha nem volt konfliktusunk, profin kezeli a helyzetet. Rengeteg mindent megélt már, nem véletlenül csapatkapitány, ha ad tanácsot, igyekszem azt megfogadni.
Mintha elindult volna valami a csapatnál. Merre tart jelenleg a magyar válogatott?
Abszolút jó irányba. Olyan szövetségi kapitányunk van, aki pontosan tudja, mit akar. Megvan a filozófiája és a szaktudása, a pályán pedig rajtunk múlik, hogy mit tudunk megvalósítani belőle. A jövő csapata épül, és ez, azt hiszem, azért elég izgalmas.
Kiemelt kép: Illyés Tibor / MTI
