Foci

Megtört a jég, gólt lőtt a Fradi csatára

A Magyar Kupa hetedik fordulójábankönnyű ellenfél jutott a Ferencváros számára az NB III-ban szereplő Sárvár személyében. A Fradi ennek megfelelően jócskán tartalékosan állt ki, többek között pályára lépett a nyáron szerződtetett, idén még góltalan csatár, Kjartan Finnbogason is.

Az idén 10 mérkőzésen gól nélkül álló támadó 11 perc alatt megtörte a gyenge sorozatát, egy élesen középre lőtt labdára érkezett becsúszva, ezzel szerzett vezetést az FTC. Sokáig nem jött újabb gól, ám a második félidő elején Böde Dániel kapott labdát a tizenhatoson belül, amit a kapuba lőtt, ezzel lényegében eldőlt a továbbjutás.

A hajrában aztán belelendült az utóbbi időben sokat kritizált Finnbogason és a védelmi zavart kihasználva labdát szerzett, amit az üres kapuba passzolt. Sőt, mesterhármasig meg sem állt az izlandi, a 88. percben ő állította be a végeredményt, amivel magabiztosan jutott a legjobb 32 közé a Ferencváros.

Nem botlott a többi élvonalbeli együttes sem, a Szombathely Szarvason, a Kisvárda Gyöngyösön, az MTK Vecsésen, míg a Debrecen Teskándon aratott győzelmet.

Végeredmény – Magyar Kupa, 7. forduló, legjobb 64 között:

Sárvár – Ferencváros 0-4 (0-1)
Gólszerző: Finnbogason 11., 83., 88., Böde 50.

További eredmények:

III. kerületi TVE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II) 2-1
Szarvasi FC 1905 (megyei I.)–Szombathelyi Haladás 1-3
Gyöngyösi AK (NB III)–Kisvárda 0-4
Vecsési FC (megyei I.)–MTK Budapest 0-5
Technoroll Teskánd KSE (megyei I.)–Debreceni VSC 0-3
Kazincbarcika (NB II) –Vasas FC (NB II) 2-4
Lipót Pékség SE (megyei I.)–FC Ajka (NB III) 2-4
FC Dabas (megyei I.)–Duna Aszfalt Tiszakécske VSE (NB III) 0-1
Budaörs (NB II)–Ceglédi VSE (NB II) 5–0
Dabas-Gyón FC (megyei I.)–Pénzügyőr SE (NB III) 0–1
Balassagyarmati VSE (megyei I.)–Taksony SE (NB III) 1–3
Szekszárd UFC (NB III)–Budafoki MTE (NB II) 1–3
Iváncsa KSE (NB III)–Pápai Perutz FC (NB III) 1–0
Viadukt SE Biatorbágy (megyei I.)–Szentlőrinc SE (NB III) 0–4
Balatonlelle SE (megyei I.)–Termálfürdő Tiszaújváros (NB III) 0–2
Füzesgyarmati SK (NB III)–THSE-Szabadkikötő (NB III) 2–0
Tarr Andráshida SC (NB III)–Nyíregyháza Spartacus (NB II) 1–0
Körmendi FC (megyei I.)–Soroksár SC (NB II) 0–7
Kalocsai FC (megyei I.)–BFC Siófok (NB II) 0–1
SZEOL SC (NB III)–Kaposvári Rákóczi (NB II) 1–2

Nyitókép: fradi.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik