Foci

Zárt kapus lesz 2019 első Újpest-Fradija

Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, írja az MTI.

A klubot a címvédő MOL Vidi FC december 8-i újpesti vendégjátéka miatt szankcionálták a “rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért, szurkolói részéről obszcén kifejezések bekiabálásáért, nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használatáért és nézőtéri rendbontásért, valamint másokat etnikai hovatartozásukra tekintettel becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető, rasszista magatartásáért, amely másodszor fordult elő a bajnokságban” – áll az MLSZ honlapján olvasható indoklásban.

A büntetés azt jelenti, hogy ha minden így marad, akkor a bajnokság legnagyobb rangadója, az Újpest-Fradi derbi szurkolók nélkül zajlik majd le. Azért nagy összegben ne fogadjunk arra, hogy valóban ez lesz a végső szankció.

A Debreceni VSC-t a Budapest Honvéd elleni, hazai mérkőzésen “szurkolói által elkövetett, másokat etnikai hovatartozásukra tekintettel becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető rigmusok skandálása miatt” két szektor bezárására kötelezte a bizottság.

Csertői Aurélt, a Paks vezetőedzőjét egy bajnoki mérkőzésről tiltották el.

A fegyelmi bizottság elnöke előzetes vizsgálatot rendelt el a Diósgyőr-Kisvárda mérkőzésen Vernes Richárd (Diósgyőr),

https://www.facebook.com/troll0foci/videos/387829238425728/

a MOL Vidi-Ferencváros mérkőzésen pedig Pátkai Máté és Vinícius Paulo (Vidi FC),

Varga Roland bánta Vinícius elkésett mentési kísérletét

Petrjak megforgatta Hadzicot, majd Kovácsik fölött bepöttyintette a Fradi egyenlítését.Mégis Varga Roland fogott padlót, mert Vinícius elkésett mentési kísérletként jóval a gólvonalon túl alaposan fejbe rúgta.

Közzétette: M4Sport – 2018. december 16., vasárnap

valamint Leandro de Almeida (FTC) által elkövetett szabálytalanságok kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik