Kezdjük a legfontosabbal: hiába a hangzatos nyilatkozatok, a Vidi nem érdemelt győzelmet a BATE elleni hazai csütörtök esti Európa Liga-csoportmeccsen (Mol Vidi-BATE Boriszov 0-2). Az hagyján, hogy a vendégek többször próbálkoztak lövéssel (7-10), és háromszor annyi alkalommal találták el a kaput, mint Vidi (2-6), de lényegében az egész mérkőzésen az történt a pályán, amit Alekszej Baga, a bariszaviak vezetőedzője szeretett volna látni. A szakember a mérkőzés után a 24.hu kérdésére válaszolva nem is kertelt, hanem kerek-perec kimondta:
semmiféle meglepőt, semmi váratlant nem tapasztalt a Vidi játékában. Azt kapta, amire előzetesen számított.
Ettől függetlenül nyilván a ló másik oldalára sem szabad átesni: szó sem volt itt semmiféle gyepbe döngölésről, sőt, a BATE még jobb csapatnak sem igazán tűnt a pályán a Vidinél.
Csak épp tökéletesen megvalósította azt, amit a nemzetközi porondon általában kivárásra játszó fehérváriak ellen meg kell valósítani – odaadni nekik a labdát, hadd vergődjenek, pláne úgy, hogy Danko Lazovics meglepő módon a csoportkör első meccse előtt váratlanul visszavonult. Eközben a Vidiben egymást múlták alul a kulcsemberek egyéni teljesítmény dolgában.
Ha nagyon szőrös szívűek akarunk lenni, Kovácson, Milanovon és Nikolovon kívül nem volt olyan játékos a Vidiben, aki legalább elfogadható szinten teljesített volna a meccsen – ez pedig a nemzetközi színtéren általában csúnyán be szokta kérni az árát. Most sem történt másképp.
Kreativitás, mélységi indulás nélkül maradt a kényszeredett ívelgetés
A szerb hiányában a fehérvári csapatrészek teljesen elszakadtak egymástól, a BATE szimpla emberezéssel vette ki a játékból Kovácsot és Milanovot (utóbbi egyébként egyáltalán nem rossz játékos, általában két-három sebességi fokozattal gondolkodott gyorsabban, mint a társak), miközben mind Nikolov, mint Hadzic folyamatosan kénytelen volt visszalépkedni a védők elé, biztosítandó a játék folyamatosságát.
Ebből viszont többnyire nem jött ki több, csak meddő labdajáratás: felpassz, visszapassz, ki a szélre, beadás.
A BATE nevetve tolódta le a fehérváriak lassú, tötymörgős oldalváltásait, miközben az is feltűnő volt, hogy Fiolát például teljesen tudatosan hagyják szabadon a vendégek saját védelmük baloldalán, mert pontosan tudják: a magyar bekknek körülbelül minden huszadik ívelése talál embert középen.
A Vidi játékosai összesen
- 28 beadással próbálkoztak a meccsen (a BATE megállt ötnél),
- tették ezt annak ellenére, hogy a vendégek betömörülő védelmének közepén Milunovic és Filipenko személyében két 194 centi magas védő őrizte a légteret.
- Az igazán sokkoló ezzel együtt inkább az, hogy mindeközben akcióból egyetlen mélységi indításra sem futotta a hazaiaktól.
- A BATE agresszívabb (kétszer annyi szerelési kísérlet) és határozottabb is volt, mint a Vidi.
- Mást ne mondjunk, 24-szer blokkoltak és 45-ször tisztáztak a meccsen, ennél jobban pedig kevés statisztika képes megmutatni, milyen az, amikor egy csapatot a vonalak mellé szorít az ellenfél, hogy aztán röhögve semlegesítse a teljesen kiszámítható helyekről érkező, hamvába holt beadási kísérleteket.
Hogy mennyire meg volt fogva a Vidi pozíciós játéka, azt remekül megmutatja egy újabb statisztikai adat: a fehérvári játékosok összesen 23 sikeres cselt mutattak be a meccsen, kis híján négyszer annyit, mint a fehérorosz vendégek.
Ezt önmagában még akár a magyaros finesz és csibészség megnyilvánulásának is betudhatnánk, a valóságban viszont inkább az volt a helyzet, hogy a Vidi játékosainak általában nem volt más választása a támadó harmadban, mint megpróbálkozni a csellel – passzjátékkal, harmadik emberes befutásokkal, tudatos figurákkal ugyanis egyetlen BATE-védőt sem sikerült levenniük a pályáról.
Baga csapata mintaszerűen pontos és fegyelmezett védőjátékkal semlegesítette a fehérváriak taktikáját – hogy részletekbe menően videóztak, az nem is lehet kérdés -, miközben a másik oldalon a Vidi is fásultabb, enerváltabb volt a nemzetközi meccseken eddig megszokottnál. Pech.
Az a csapatrész betlizett, amely eddig hozta a meccseket
Ezzel együtt nem volt reménytelen vállalkozás pontszerzéssel zárni ezt a meccset, csak épp a Vidiben ezúttal pont az a csapatrész betlizte a legnagyobbat, amelyikre a nyári selejtezőkön a legkevesebb panasz lehetett: a védelem.
Vinícius hetek óta úgy szaladgál, mint pók a falon (a hajrában volt egy nettó öngólnak beillő botrányos hazaadása, amit Tujvel éppen csak, hogy javítani tudott), Juhászt többször is nagyon csúnyán átverte Tuominen egy-két visszalépést követő lefordulással (lásd: első gól), Fiolán pedig csak az nem veszi észre, hogy meccsek óta már a huszonötödik percben minden testnyílásán a levegőt veszi, aki direkt nem hajlandó odanézni.
Az első fehérorosz gól után ráadásul a Vidi kénytelen volt kimozdulni saját komfortzónájából, és a védelmet magasra tolva megpróbálni beszorítani a fehéroroszokat – ez abszolúte nem az ő focijuk, mint azt már a Fradi elleni rangadó alkalmából is elemeztük -, ennek következtében viszont nagyon sebezhetővé vált kontra ellen.
Gyakori meccskép volt, hogy a vendégek egyetlen felpasszal 5-6 Vidi-támadót vesznek le a pályáról, hogy aztán egyből a kétségbeesetten, de nem túl gyorsan hátrafelé iszkoló Juhászékra vezethessék rá a labdát. Nem túlzás azt mondani: egy közepesen komoly csapat ilyen helyzetekből felboríthatta volna Tujvel kapuját – szerencsére a BATE nem bizonyult ilyennek.
Ha valamiről még beszélni kell, azok a fehérvári cserék. Nikolics mester a meccs után egyrészt azt hangsúlyozta, hogy baromi tapasztalatlan módon vesztett a csapata (igaz, azt nem volt hajlandó elismerni, hogy a nemzetközi rutinhoz hasonló maszlag döntött volna, nagyon helyesen), másrészt többször is utalt arra, hogy a keret olyan, amilyen, ezen már nem nagyon tud változtatni. A kispadról beküldött Hangya-Berecz-Hodzic trió például eddig még az NB I-ben sem nagyon mutogatta oroszlánkörmeit fehérvári színekben, ami vastag vonallal húzza alá a problémát:
Ettől függetlenül persze az is igaz, hogy amikor Nikolics arra utalgat, miszerint Berecz, vagy épp Hangya eddig csak percekre szállt be a Vidibe, ezért aztán nem is nagyon lehet elvárni tőlük komoly dolgokat, akkor lényegében önmaga ellen érvel: ha ezek a játékosok még a magyar ligába is csak percekre jók (nagyon nem, ezt láttuk már a Vasasban), akkor mit keresnek Fehérváron?
Ha viszont elég jók, akkor miért csak percekre teszi be őket az az edző, aki ugyanezt mentségként mantrázza később olyan helyzetekben, amikor a vezetőire mutogathat, miszerint gyenge a kerete a kettős terheléshez?
Ráadásul van egy rossz hírünk is a fehérvári drukkereknek: ennél már csak nehezebb meccsek jönnek ebben a sorozatban.
