Foci

Kovács: A Chelsea ellen megpróbáljuk bebizonyítani, hogy itt a helyünk

Vereséggel kezdte az Európa Liga csoportkörét a MOL Vidi FC, amely 2-0-ra kikapott a Groupama Arénában a fehérorosz BATE Boriszov ellen. Marko Nikolic, a Vidi edzője tudja is az okokat, miért maradtak alul:

“Az ellenfél kapuja előtt nem voltunk elég élesek, hadilábon álltunk a góllövéssel, ami nem csoda, hiszen az eddig a legtöbb találatot szerző három játékos közül Lazovic és Huszti sem állt rendelkezésére”

– mondta Nikolic. Kérdésre hozzátette: kicsit kiütközött csapata tapasztalatlansága, míg a BATE profi módon, szinte minden helyzetét kihasználva nyert.

Nikolic megjegyezte, továbbra sem csak résztvevői szeretnének lenni a csoportkörnek, hanem jó versenyzőként eredményesek szeretnének lenni. Szóba hozta, hogy két hét múlva a Stamford Bridge-en lépnek pályára és realistán, de nem előre feladva állnak a meccshez.

A BATE Boriszov edzője, Alekszej Baga szerint nagyon nehéz mérkőzésen vannak túl, mert jó csapat ellen játszottak, amely nagy nyomást helyezett rájuk.

“Jól használtuk ki a helyzeteinket és ez döntött” – fűzte hozzá. Kérdésre közölte, hogy igazán meglepő taktikai húzást nem látott a Viditől, azt játszották a fehérváriak, amit a korábbi európai kupameccseiken, miközben Lazovic és Huszti hiánya nem könnyítette meg a dolgukat. A szakvezető rendkívül fontosnak nevezte a három pont megszerzését, ugyanakkor azt is jelezte, hogy mindkét együttesnek van még öt meccse, és a továbbjutás kérdése sem dőlt még el.

Kovács István, a Vidi egyik legjobb teljesítmény nyújtó játékosa a meccs után úgy értékelt, ők kihagyták a lehetőségeiket, a rutinos ellenfél viszont kihasználta a sajátjait.

“A második félidőben nem érzetem a csapaton, hogy fordíthatunk, magunkat építettük le a meccs folyamán. Londonban majd megpróbáljuk bebizonyítani, itt a helyünk az EL-ben”

– nyilatkozta Kovács a Sport TV-nek.

A csapatkapitány Juhász Roland szerint játékban jobbak voltak az ellenfélnél, és a kihagyott helyzetek miatt még bosszantóbb a vereség. “Amit elterveztünk, nagyjából az működött is, de egy jó kezdet fontos lett volna, és ez ellen a BATE ellen erre lett is volna lehetőségünk. Ha azonban fejlődni akarunk, az ilyen meccseket hozni kell. A második gólnál látható hibák és figyelmetlenségek nem férnek bele.

Ebben a Vidiben sokkal több van, de ma voltak olyan szituációk, amikor nem tűntünk frissnek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik