Foci

Úgy fest, hogy a Nemzetek Ligája a bombagólok sorozata lesz

Írtunk róla, hogy egy felsősarkos bombával és egy komikus öngóllal indult el az UEFA új, válogatottaknak szóló sorozata, és az Örményország-Liechtenstein mérkőzés után már kezdjük azt hinni, hogy a Nemzetek Ligája az emlékezetes találatokról fog majd szólni.

A brazil születésű Marcos Pizzelli a 30. percben egy ballábas lövéssel lőtte ki a felső sarkot, amire egy gyönyörűen kijátszott akcióból válaszolt Liechtenstein még az első félidőben. A 69. percben az arsenalos Henrikh Mkhitaryan hagyott ki egy tizenegyest, de nem sokkal később kiállítottak egy vendégjátékost, majd a cserejátékos, Barseghyan eldöntötte a meccset.

Pizzelli gólja:

Gyönyörű liechtensteini akció:

A mindent eldöntő találat volt a legkevésbé izgalmas:

A magyar válogatott majd szombaton mutatkozik be a Nemzetek Ligájában, az első meccsünket Finnországban vívjuk, kedden pedig érkeznek a görögök. Észtország szerepel még a mi csoportunkban.

A válogatottak a Nemzetek Ligája minden osztályában négy csoportban játszanak oda-visszavágós alapon. Az eredmények alapján a B, a C és a D osztály csoportgyőztesei feljutnak, az A, a B és a C osztály csoportutolsói pedig kiesnek. Az A osztály négy csoportgyőztese jövő júniusban négyes döntőn vesz részt. Négy Európa-bajnoki helyet is meg lehet szerezni a sorozatban. Alapesetben minden osztályban a csoportgyőztesek 2020 márciusában megmérkőznek az indulási jogért, valójában viszont azok a csapatok szerepelnek majd a rájátszásokban, amelyek az adott osztályban a legelőkelőbb helyen zártak, de a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről.

Eredmény – Nemzetek Ligája, D divízió, 4-es csoport

Örményország – Liechtenstein 2-1 (1-1)

Gólszerzők: Pizzelli (30.), Barseghyan (76.) illetve Wolfinger (33.)

Piros lap: Polverino (74.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik