Foci

Iksz a német-francián, Gareth Bale pazar gólt szerzett

A Nemzetek Ligája első játéknapján rögtön rendeztek egy igazi szuperrangadót, a 2014-ben világbajnok németek az idei vb-győztes franciákat fogadták Münchenben az A divízióban. Az első félidő nagy tempót hozott, gólt azonban nem. Bő egy órányi játék után jöttek a nagyobb helyzetek, Griezmannak volt egy ígéretes lövése, majd a válogatottban ezen a mérkőzésen debütáló Areolának kellett nagyot védenie Reus próbálkozásánál.

A francia kapusnak a folytatásban is voltak bravúrjai, ő tartotta meccsben a világbajnoki címvédőt. És tulajdonképpen a 0-0-s végeredményt neki köszönhetik a vendégek, egyértelműen ő volt a mérkőzés embere.

Arerolának ilyen védései voltak:

A B divízióban a walesi-ír összecsapás igazi gólzáport hozott: a hazaiak a bombagólt szerző, majd gólpasszt adó Gareth Bale vezetésével a második félidő elejére már 4-0-s előnybe kerültek, a vendég Írország erejéből csak egy szépítő gólra futotta.

Bale bombagólja:

A magyarokkal azonos divízióban, de más csoportban szereplő norvégok és bolgárok is nyertek: előbbiek otthon verték Ciprust, utóbbiak Szlovéniában tudtak győzni.

Korábban már lement két mérkőzés:

Eredmények – Nemzetek Ligája, 1. forduló

A divízió:
Németország – Franciaország 0-0

B divízió:
Wales – Írország 4-1 (3-0)

C divízió:
Norvégia – Ciprus 2-0 (2-0)
Szlovénia – Bulgária 1-2 (1-1)

D divízió:
Gibraltár – Macedónia 0-2 (0-2)
Lettország – Andorra 0-0

Nyitókép: FRANCK FIFE / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik