Foci

Brutális csoportba is kerülhet a Vidi az Európa Ligában

Ami már biztos, hogy a negyedik kalapba került a magyar bajnok. Pénteken 13 órakor lesz a sorsolás.

Kedden a magyar Vidi közel járt hozzá, hogy hosszabbításra mentse az AEK Athén elleni párharcot a Bajnokok Ligája-selejtező playoff-körében, ám Juhász Roland lövése a kapu fölé ment. A hazai 2-1-es vereség után idegenben 1-1-et játszott az NB I bajnoka, ami azt jelenti, hogy az Európa Liga főtábláján folytathatja majd ősszel. Összeszedtünk korábban három tényezőt, hogy mitől lehetnek majd sikeresek a fehérváriak az EL-ben.

Három tényező, ami megmutatja, miért lehet sikeres a Vidi Európában
Most kiderült, hogy a magyar bajnoknak igenis van keresni valója a legjobbak között.

Persze sok függ attól, hogy milyen csoportba kerül a Vidi, ez majd a péntek 13 órai sorsoláson derül ki. Jelenleg 24 biztos résztvevője van az Európa Ligának, további 24 klub csatlakozik még szerdán és csütörtökön a mezőnyhöz.

A molvidi.hu cikke szerint az már biztos, hogy a Vidi a negyedik kalapba kerül 4.250-es UEFA-együtthatójával.

Az első kalapból igazi sztárcsapat jöhet ellenfélként. Biztosan ide kap besorolást az angol Arsenal és Chelsea, a német Bayer Leverkusen, az ukrán Dinamo Kijev és a spanyol Villarreal, de ide kerülhet még a belga Anderlecht, az olasz Lazio és AC Milan, a portugál Sporting (velük 2012-ben is találkozott a Vidi a főtáblán) és a francia Marseille. A második kalapba utóbbi csapatok mellett a török Fenerbahce, az orosz Krasznodar, a spanyol Real Betis, a német Eintracht Frankfurt és az orosz Szpartak Moszkva kerülhet, míg a harmadik kalapnak eddig két biztos tagja van: a horvát Dinamo Zagreb és a belga Standard Liége.

A Vidi akár olyan csoportba is kerülhet, amiben a Chelsea, az AC Milan és a Real Betis lenne az ellenfele.

De olyan négyes is jöhet, amiben rengeteg kelet-európai túra van, igaz, nagyobbak lennének a pontszerzési esélyek is. Az az érdekesség is előfordulhat, hogy a Vidi a selejtezőbeli ellenfelei közül kettő is megkapjon, a Ludogorec ugyanis a második, a Malmö pedig a harmadik kalapba kerülne. A luxemburgi Dudelange is versenyben van még, de ha főtáblára jutnak, a negyedik kalapba kerülnének.

Nem szabad elfelejteni, hogy a BL-selejtezőből is három csapat érkezik a sorozatba, míg az Európa Liga-selejtezőben olyan csapatok vannak még versenyben, mint a spanyol Sevilla, a német RB Leipzig, a skót Celtic, vagy épp a görög Olympiakosz, hogy csak pár nevet említsünk.

Persze a sorsolás megkötései még bekavarhatnak: ilyen például, hogy az azonos nemzetből érkező csapatok nem kerülhetnek egy csoportba (mivel a Vidi az egyedüli magyar, így ez nem a fehérváriak miatt fontos), valamint, hogy politikai okokból az orosz és az ukrán csapatok nem kerülhetnek össze. De az biztos, hogy évek óta várt és érdekes sorsolás lesz a pénteki.

Az eddig bejutott csapatok és a kalapok állása

1. kalap: Chelsea (angol), Arsenal (angol), Bayer Leverkusen (német), Dinamo Kijev (ukrán), Villarreal (spanyol)

1-2. kalap: Anderlecht (belga), Lazio (olasz), Sporting (portugál), Olympique Marseille (francia), AC Milan (olasz),

2-3. kalap: Fenerbahce (török), Krasznodar (orosz), Real Betis (spanyol), Eintracht Frankfurt (német), Szpartak Moszkva (orosz)

3. kalap: Dinamo Zagreb (horvát), Standard Liége (belga)

3-4. kalap: Zürich (svájci), Rennes (francia), Vorskla Poltava (ukrán), Slavia Prague (cseh), Akhisarspor (török)

4. kalap: Jablonec (cseh), Vidi (magyar)

Nyitókép: MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik