Élő Foci

Hatalmasat küzdött a Vidi, de kiesett a BL-ből

Aranyossy Áron
Aranyossy Áron

Frissítve: 2018. 08. 28. 23:122018. 08. 28. 20:45

Korábban a témában:

Pokolian nehéz mérkőzés várt a MOL Vidi FC csapatára, miután a Bajnokok Ligája play-off körében 2-1-re kikapott hazai pályán a görög AEK Athén ellen.

Budapest, 2018. augusztus 22.
Vasszilisz Barkasz görög kapus (b) és Fiola Attila a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezõjének 4. fordulójában játszott Vidi FC - AEK Athén mérkõzésen a Groupama Arénában 2018. augusztus 22-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
BL: óriásit küzdött, de kikapott a MOL Vidi
Egy korai piros lap után kilátástalannak tűnt a helyzet, ám Danko Lazovics visszahozta a reményt. Csoda kell Athénban.

Nem kisebb feladatra készült a magyar bajnok, mint a történelem során az első csapattá válni, amely a rájátszásában, hazai vereség után továbbjut.

Ezek után idegesen is játszott a magyar csapat, a görögök szemmel láthatóan remekül felkészültek ellenfelüből. Loic Nego alig ért labdába, Kovács Istvánra azonnal ketten ugrottak szerelni. Két szabadrúgás után alakult ki veszély, de Vaszilosz Barkasz védte Danko Lazovics lövését és Stopira lábáról nem kapuba pattant a labda. Az AEK jóval veszélyesebb volt a szélekről középre tekert labdákkal, de az érkező játékosok rendre lemaraadtak szerencsére.

Fordulás után rögtön gondban voltunk, mivel Hélder Lopes kapott az első percben egy beívelést, a föl sem ugró Fiola Attila utánanyúlt, a portugál középpályás pedig előadta élete színjátékát. A lengyel játékvezető tizenegyest adott, Petrosz Mantalosz pedig bevágta a büntetőt.

Ettől kicsit tűzbe jött a Vidi és kilenc perc alatt egyenlített, a kicsit följebb küldött Nego kapott jó labdát egy görög védekezési hibát kihasználva és a kimozduló Barkasz fölött némi szerencsével átpörgetve egyenlített.

Belelendült a Vidi, jöttek a helyzetek, az AEK játékosai egyre tanácstalanabbnak tűntek, majd Lopes óriási butaságot csinált: tett egy fejelő mozdulatot, amiért a játékvezető jogosan kiállította. Teljes gőzzel ment előre a Vidi, a görögök pedig ölték az időt nagyon, végül nem változott az állás, így 3-2-s összesítéssel az AEK Athén jutott a BL főtáblájára, míg a Vidinek marad az Európa Liga csoportköre.

Eredmény, Bajnokok Ligája, Play-off:

AEK Athén (görög)– Vidi FC 1-1 (0-0)
Athén, Olimpiai Stadion, 21:00, j.v.: Szymon Marciniak (lengyel)

AEK Athén: Barkasz – Bakakisz, Ikonomu, Lambropulosz, Hult – Galanopuloszz, Simoes – Lopes, Klonaridis (Ponce 62.), Mantalosz (Cosic 90.) – Livaja (Alef 84.)
Vidi FC: Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, A. Hadzic, Nikolov (Pátkai 45.)  – Kovács I., M. Scsepovics – Lazovics

Gólszerző: Mantalosz 48. ill. Nego 57.
Piros lap: Lopes 81.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Élő hírfolyam
95. perc

Végre értjük a piros lapot

Visszajátszották az esetet, mint kiderült Lopest egy fejelő mozdulatért szórta ki Marciniak, teljes joggal. Az eredetileg szabálytalankodó Simoes sárga lapot kapott, ami az igazságos büntetés volt. Közben lopják az időt a görögök, már a 95. percben járunk. Sajnos…

91. perc

Van igazság, öt perc hosszabbítás jön

Igaz, amint ezt leírjuk, Kovács István vállal ütközött Galanopoulosszal, aki óriási színjátékot ad elő, még hordágy is jön érte. A bíró már mutatta, hogy ennyivel tovább tart majd a meccs…

90. perc

Mesterien öli az időt az AEK

Előbb Barkaszt ápolták hosszasan a semmiért, majdo Uros Cosic jött be Perosz Mantalosz helyére, utóbbi rendkívül lassan cammogott le. Lassan a hosszabbításba érünk, kell a Vidi-gól.

84. perc

Cserél az AEK

A sokat harcoló Livaja jött le, a helyén Alef folytatja.

81. perc

Emberelőnyben a Vidi!

Lazovics kapott egy jó felívelést, amit visszafejelt Pátkai Máté elé, a magyar középpályás egy ütemmel volt gyorsabb, mint Lopes. A portugálnak azonnal piros lapot adott a játékvezető, mivel úgy ítélte meg, nem a labdára irányult a mozdulata. Megköszönhetjük neki, mert nagyon erős ítélet volt! A szabadrúgást Lazovics lőtte kapura, Barkasz védte.

72. perc

Fütyülnek a görögök

Scsepovics távoli próbálkozását tolta szögletre Barkasz, a szögletet pedig a kapus le is húzta. Nyom a Vidi és ez nem tetszik a görög drukkereknek, szól a füttykoncert a gyenge játékért és a magyarok támadásai alatt is. Az óra viszont ketyeg, kéne még egy gól…

67. perc

Nagyon felerősödött a Vidi!

Nagyobb nyomást gyakorol a görögökre a magyar bajnok, főleg az tett jót a meccsnek, hogy Negót följebb tolta Nikolics – ebből született az egyenlítő találat is. A három támadó folyamatosan nyomás alatt tartja az AEK-védőket, akik többször kajlán is értek labdába emiatt. Kifejezetten érezni a zavart a hazai csapatnál, a Vidi pedig vérszemet kapott, most lett jó a meccs!

57. perc

Egyenlített a Vidi!

Jobban iparkodott a Vidi, mióta gólt kapott és egy rossz helyezkedésnek hála Loic Nego iramodott meg a jobb oldalon, pocsékul jött ki rá Vaszilosz Barkasz, így a franciának volt lehetősége átpörgetni a kimozduló kapuson a labdát! 1-1

48. perc

Büntetővel vezet az AEK Athén

Hélder Lopes ugrott fel teljesen tisztán egy labdára, Fiola Attila utána nyúlt, mire a portugál eljátszotta a nagy halált. A játékvezető megette a színjátékot, büntetőt ítélt, amelyet Petrosz Mantalosz rendkívül higgadtan bombázott a kapu jobb oldalába, Kovácsik Ádám az ellenkező irányba vetődött. 1-0 a görögöknek, de nem változott a képlet, hiszen eddig is két gól kellett volna a Vidinek.

47. perc

Tizenegyes!

Fiola Attila kapott sárga lapot, miután Lopest megrántotta a levegőben. Büntetőhöz jutott az AEK  Athén

46. perc

Folytatódott a meccs

Egy előre vágott labda után Livaja szabálytalankodott, ezzel rajtolt a második 45 perc.

22:01

Cserél a Vidi

Pátkai Máté érkezik a sárga lapos Boban Nikolov helyére.

21:55

Az történt, amit az AEK Athén akart

Szemmel láthatóan az AEK Athén tökéletesen felkészült a Vidi játékából. A hazai csapat nem akarja feltétlenül birtokolni a labdát, a saját térfelén viszont azonnal keményen fogták a magyar bajnok játékosait. A vendégeknek két szabadrúgásból sikerült veszélyeztetnie, míg az AEK szélről lőtte be a védelem mögé a labdákat, többször centiken múlott, hogy a centerezés tényleg embert találjon. Kiegyenlített a meccs, de egyelőre távolinak tűnik, hogy kikapjanak a görögök.

45. perc

Egy nagy AEK-helyzettel ért véget a félidő

Livaja szépen hozta helyzetbe magát, majd a jobb fölső sarok fölé lőtt nem sokkal. Szerencsére a lövés pontatlan volt, Marciniak rögtön utána lefújta az első félidőt. Egyelőre távol a BL-álom a Vidi számára, ennél több kell a továbbjutáshoz.

43. perc

Ez nagyon meredek volt!

Megint eladta a labdát a Vidi, Anel Hadzic minden mindegy alapon felborította ellenfelét, az is benne volt a pakliban, hogy azonnal piros lapot mutat föl a játékvezető. Szerencsére “csak” sárga lett belőle, a szabadrúgásba pedig belevetődött Kovács, így maradt a 0-0.

38. perc

Nego is besárgult

A szakadó esőben csúszkálnak a játékosok, Loic Nego is így járt, csak közben föl is borította ellenfelét. A játékvezető úgy látta, volt szándékosság a mozdulatban, mivel szerelni akart – amiben van igazság – de kicsit szigorúnak tűnt.

35. perc

Ez centiken múlott!

Lazovics szabadrúgása távolról érkezett ugyan, de a hosszún nem figyeltek eléggé és az érkező Stopira megszerezhette volna a vezetést, ám pont sípcsonttal érte csak el a labdát a levegőben. Kis szerencsével elég lett volna a vezetéshez!

34. perc

Szorongat az AEK

Lazovics szabadrúgása után felébredt a hazai csapat, nőtt a nyomás a Vidin és Kovácsiknak többször észnél kellett lennie. Az eleredő eső miatt távolabbról és kiszorított helyzetből is tüzelnek a hazaiak, hátha a csúszós füvön megpattanó labda meglepi a magyarokat – vagy a kipattanót be lehet kotorni.

31. perc

Óriási védések!

Danko Lazovics harcolt ki szabadrúgást ígéretes helyről a kapuval szemben, ám Barkasz hatalmas vetődéssel gátolta meg, hogy vezetéshez jusson a Vidi. Egy perccel később Simoes próbálkozott távolról, ám Kovácsik Ádám a helyén volt, így maradt a 0-0.

28. perc

Egyelőre nem ment semmire a Vidi

A félidő derekánál nem volt igazi Vidi-helyzet, két szögletig jutott a magyar csapat. Túloldalon sem sokkal rózsásabb a helyzet, két középre lőtt labdát hatástalanítottak a vendégek. Jobban meccsben van már a Vidi, de vér profin tartják a 0-0-t a görögök.

19. perc

Sok a bizonytalanság

Vinícius és Stopira is nagyon veszélyes helyzetnek ágyazott meg egy eladott labdával. A görögök ezekből rendszerint a pálya szélén, egészen a vonalhoz közel vezetnek támadást, majd a védősor mögé lőtt labdákra érkezik középen egy AEK-játékos, általában Livaja. A rendszer eddig jól működik ugyan, de szerencsére a berobbanó emberek lemaradnak. Az eddigi egyetlen középen adott kulcspassznál Juhász Roland szépen lépett ki, így Livaja lesen kapta a labdát – amit aztán csúnyán kapu fölé is vágott amúgy is…

15. perc

A meccs eleje egyértelműen a görögöké

A Vidi próbál passzolgatva előre jutni, de annyira fegyelmezetten zárnak a görögök a saját térfelükön, hogy gyakorlatilag megfojtja a magyar akciókat. Az ellentámadásokkal viszont nem nagyon tud mit kezdeni a magyar csapat. Egyelőre gondban a Vidi.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.